Elítélték a pécsi MSZP elnökét

Nyőgéri Lajost bűnösnek mondta ki a bíróság, mert valótlan tartalmú szórólapokat terjesztett Páva Zsolt polgármesterről.

2013. 11. 27. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy több ezer példányban elkészített, majd Pécsett – elsősorban Kertvárosban – terített, valótlanságot állító szórólap miatt ítélte el a bíróság az MSZP városi elnökét. Nyőgériék ugyanis azt írták, hogy Páva Zsolt évi több millió forinttal „emelte meg” saját jövedelmét. A szocialisták az egykulcsos adórendszer bevezetését próbálták így „lefordítani” az átlagembereknek, emellett a Fidesz pécsi országgyűlési képviselőit is pénzeszsákokkal együtt ábrázolták – adta hírül a pécsi hírportál.

Az ügyben indított rendőrségi nyomozás viszont megállapította, hogy nem igaz a szocialisták állítása, Páva Zsolt fizetése fillérre ugyanannyi, mint elődeié volt. 2006 óta ugyanis változatlan a polgármester illetménye, azon pedig csak a Közgyűlés tudna emelni, de ez szóba sem került.

Bár Nyőgéri Lajos végig következetesen tagadott, végül „írásbeli önvallomásban” elismerte, hogy a szórólapokat az MSZP pécsi szervezete megbízásából ő maga rendelte meg, viszont szerinte ezen egyáltalán nem volt becsületsértő tartalom.

A testület enyhítő körülményként értékelte, hogy Nyőgéri lényegében beismerő vallomást tett, emellett figyelembe vették az ítélet kiszabásakor büntetlen előéletét, valamint azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia. Ezért a 2 év szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményt 1 év próbára bocsátással úszta meg a szocialisták városi elnöke, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.