Lebegteti döntését Gyurcsány

Bizonytalan, hogy betartja-e ígéretét Gyurcsány Ferenc, miszerint kész hátrébb lépni a széles körű ellenzéki összefogás érdekében.

Bákonyi–Ruzsbaczky
2013. 11. 28. 4:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció (DK) számára továbbra is nyitva áll az összefogással kapcsolatos ajánlatunk, az ő térfelükön pattog a labda – mondta Botka László az ATV Egyenes Beszéd kedd esti műsorában. Az MSZP választmányi elnöke szerint Gyurcsány Ferencnek el kell döntenie, mi a fontosabb: az, hogy egyedül megpróbáljanak bejutni a parlamentbe, vagy a kormányváltás. Botka hangsúlyozta, a DK elnöke nem tud hozzájárulni az egymillió bizonytalan szavazó megnyeréséhez, az ő személye inkább nehezítené ezt. – Akkor van nagyobb esélyünk, ha ő ebben nem vesz részt. Két hónapja is ez volt az ajánlatunk, hogy ha Gyurcsány Ferenc hátralép, akkor megkezdődhetnek a tárgyalások a DK-val – szögezte le a szocialista politikus.

Bár korábban kizártnak tartotta annak lehetőségét, hogy a kormányváltás érdekében pártjára szükség legyen, de személyére nem, Gyurcsány az utóbbi időben maga ajánlotta fel: ha az a feltétele a megegyezésnek, hogy a közös listán ne szerepeljen, akkor kész önfeláldozó gesztust tenni, s nem kér helyet magának.

A Magyar Nemzet megkeresésére Gréczy Zsolt azonban közölte, a DK-ban nincs napirenden Gyurcsány visszalépése. A párt szóvivője szerint ugyanakkor a baloldal összefogásra van ítélve, így mihamarabb el kell kezdeni a tárgyalást. Hozzátette, noha a szocialisták korábban nem akarták bevonni az együttműködésbe a DK vezető politikusait, egy új tárgyalás új feltételeket is jelenthet. Vadai Ágnes szerint azonban szó sem lehet arról, hogy egy Gyurcsány nélküli együttműködésről tárgyaljanak a szocialistákkal. – Mi azt gondoljuk, hogy kell az összefogás, a közös miniszterelnök-jelölt, a közös lista, a közös jelöltek. A kutatásokat látva viszont nem gondoljuk, és a választópolgárok sokasága sem gondolja, hogy az összefogásnak Gyurcsány Ferenc lenne az akadálya – jelentette ki a DK alelnöke.

(A teljes cikket a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.)


A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.