Decsi István, a Fidesz pécsi szervezetének alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az MSZP pécsi elnökét, önkormányzati képviselőjét arra szólította fel, hogy mondjon le, adja vissza a mandátumát azoknak a pécsieknek, akiknek „szándékosan az arcába hazudott”.
Nyőgéri Lajost nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt mondta ki bűnösnek, s bocsátotta egy év próbára a Szekszárdi Járásbíróság. Ennek indoka, hogy valótlan tartalmú szórólapokat terjesztett Páva Zsoltról, Pécs fideszes polgármesteréről 2011 őszén. A híradás szerint a szórólapokon az állt, hogy Páva Zsolt évi több millió forinttal „emelte meg” saját jövedelmét. A honlap szerint a rendőrségi nyomozás megállapította, hogy Páva Zsolt fizetése fillérre ugyanannyi, mint elődeié volt.
A Fidesz pécsi alelnöke szerint „szándékosan csapta be a pécsieket az MSZP egy hazug, valótlanságokat tartalmazó szórólappal, amelyen azt állították, Pécs polgármestere 2,4 millió forinttal emelte meg a saját fizetését”, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselőit pedig meghurcolta a baloldali párt azzal, hogy pénzeszsákok szomszédságában ábrázolta őket.
Decsi István közleményében felszólította Nyőgéri Lajost és az MSZP pécsi politikusait, hogy „hagyják abba a rémhírkeltéseket, hagyják abba a hazudozást és kérjenek elnézést a szándékosan megtévesztett pécsiektől”. Azt írta, „az MSZP Bajnai és Gyurcsány jól kitaposott útját járja Pécsett is: szándékosan átverik és becsapják a pécsieket, nem riadnak vissza a legaljasabb trükköktől és hazugságoktól sem”.
„Felszólítjuk az MSZP pécsi elnökét, Nyőgéri Lajost, hogy kövesse a bajai videóbotrányba belebukott párttársai példáját és távozzon a politikai életből. A jogerős bírósági ítélet birtokában azonnali hatállyal mondjon le önkormányzati képviselői tisztségéről és adja vissza a mandátumát azoknak a pécsieknek, akiknek most szándékosan az arcába hazudott és becsapta őket!” – zárul az alelnök által kiadott sajtóközlemény.