A tervek szerint az új törvény megteremti annak lehetőségét, hogy a háziorvoson kívül a beteg más kezelőorvosa is megismerhesse a beteg által igénybe vett ellátásokat. Az indoklás szerint fontos egészségpolitikai cél, hogy a hatékony gyógykezelés érdekében a kezelőorvosok hozzáférjenek betegeik kórelőzményéhez, elkerülve ezzel az esetleg feleslegesen ismételt vizsgálatokat.
Az orvosnak írásban vagy szóban tájékoztatni kell a beteget arról, hogy megtilthatja a betekintést. A beteg a tiltakozását az egészségbiztosítási szervhez személyesen, postai vagy elektronikus úton is eljuttathatja.
A törvényjavaslat bevezetné az intézményi előjegyzési listát. Az egységes, országos várólista követhetőségének érdekében a módosítás technikai jellegű szabályként fogalmazza meg, hogy az egyébként a várólistára kerülő betegek közül azok, akik a ténylegesen igénybe vehető ellátási időponthoz képest, saját kérésükre legalább 14 nappal később kívánják az ellátást igénybe venni, külön intézményi előjegyzési listára kerüljenek.
Az intézményi előjegyzési lista vezetésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a várólistáéra, mind az adattartalom, mind pedig a szakmai tartalom tekintetében, s ugyanúgy intézményi szinten vezetendő nyilvántartást jelent.
A javaslat szerint az a magyar állampolgár, aki hitelt érdemlően bizonyítja annak tényét, hogy életvitelszerűen külföldön tartózkodik vagy él, és ott rendelkezik egészségbiztosítással, visszamenőleges hatállyal mentesülhet az egészségbiztosítási járulék megfizetése alól.
Aki mégis úgy vesz igénybe magyarországi egészségügyi szolgáltatást, hogy már nem volt érvényes taj-kártyája, és már nem Magyarországon fizette a járulékot, köteles az egészségügyi szolgáltatás árát megfizetni az egészségbiztosítónak.
A dokumentum rendelkezik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladatainak bővítéséről is. A javaslat szerint az OMSZ 2014. január 1-jétől átveszi a sürgősségi betegellátást koordináló tevékenységet és szakmai indokok alapján a sürgősségi ügyeleti ellátás hatékonyságának növelése érdekében integrálja a működő mentésirányítási rendszerébe. A mentőszolgálat nem csak elkészíti és kiadja az ügyeleti rendet, hanem a sürgősségi ügyeleti ellátást koordinálja, irányítja és felügyeli is. Az ezen tevékenységei során tapasztalt szabálytalanságokat a jogszabályban meghatározott módon kezeli.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!