„A baloldalnak van zavar a fejében”

A Fidesz szerint a baloldalnak van zavar a fejében a rezsicsökkentéssel kapcsolatban.

NT
2013. 12. 06. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt a kormánypárt sajtóirodája pénteken közölte az MTI-vel arra reagálva, hogy Jávor Benedek, az Együtt–PM Szövetség politikusa azt mondta, szerintük zavar van a kormányzati fejekben a rezsicsökkentést illetően. Miközben Németh Szilárd, a Fidesz képviselője újabb és újabb területekre próbálja kiterjesztetni a „rezsihazugság hatásait”, addig Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár egy konferencián azt mondta, hogy versenyképes árakon kell szavatolni az ellátás biztonságát a magyar fogyasztók számára – írta az ellenzéki politikus.

A Fidesz sajtóirodájának közleménye szerint a rezsicsökkentéssel kapcsolatban egyedül a baloldalnak van zavar a fejében. Kifejtették: a baloldal politikusai rendszeresen támadják a rezsicsökkentést, és ha rajtuk múlik, el is törölnék; közéjük tartozik Jávor Benedek független képviselő is, aki egyetlen alkalommal sem támogatta a mérsékléseket a parlamentben.

A kormánypárt változatlanul elkötelezett a rezsicsökkentés védelmében, a családok a napokban kapják kézhez a novemberi, 11,1 százalékos rezsicsökkentés utáni első számlákat – közölték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.