Bajnaiékat lassan Fodorék is utolérik?

A Századvég Intézet legfrissebb felmérése szerint a Liberálisok 2 százalékon állnak a teljes népességen belül.

2013. 12. 28. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A december 16–19. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérésben a választókorúak 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne az azon a héten vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási hajlandóság nem változott novemberhez képest. Jelentősen csökkent viszont a pártszimpátiájukban bizonytalanok teljes népességbeli aránya, jelenleg már csak a választókorúak 33 százaléka tartozik ebbe a csoportba, szemben az előző hónapban mért 37 százalékkal.

 

Nincs jelentős változás a pártok támogatottságában az Ipsos december első felében, az ország felnőtt lakosságának körében elvégzett közvélemény-kutatása szerint. A Fidesz továbbra is jelentős előnnyel vezet, második az MSZP, harmadik a Jobbik.

 

A Nézőpont a Heti Válasz megbízásából ezer fő telefonos megkérdezésével készített országosan reprezentatív mintán alapuló felmérést a hazai pártok és a politikusok támogatottságáról. A kormánypárt a teljes népesség és a biztos pártválasztók körében is magasan vezet. A baloldali ellenzék legnépszerűbb politikusa Fodor Gábor, a legnépszerűtlenebb Gyurcsány Ferenc.

A decemberi adatok alapján a Fidesz–KDNP tovább növelte támogatóinak arányát novemberhez képest, jelenleg a teljes népesség 31 százaléka szavazna a kormányzó pártokra. Novemberben 30 százalék nyilatkozott így. Az MSZP támogatottsága változatlan, továbbra is a válaszadók 15 százaléka voksolna a szocialista pártra. A Jobbikra szavazók aránya 8 százalékra nőtt a novemberi 7 százalékról. Az Együtt 2014–PM és a Demokratikus Koalíció (DK) pedig egyaránt 4-4 százalékon áll, az LMP-t és a Magyar Liberális Pártot a lakosság 2 százaléka támogatja, más pártokra a megkérdezettek 1 százaléka adná szavazatát.

A Századvég felmérése szerint a Fodor Gábor volt SZDSZ-es politikus által áprilisban alapított Magyar Liberális Pártról (Liberálisok) a megkérdezettek kétharmada hallott, és a válaszadók számottevő része, 13 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy a Fodor Gábor vezette Liberálisokra szavaz. A Századvég háttérelemzése szerint Fodor Gábor elsősorban a politikai önbesorolásuk alapján magukat baloldalinak vallók, illetőleg a baloldali ellenzéki pártok (leginkább a DK és az Együtt 2014–PM) támogatóinak szavazatára számíthat a választásokon.

A kormánypártok a biztos szavazó pártválasztók körében jelenleg 52 százalékon állnak. Az MSZP-re a biztos szavazók 23, a Jobbikra 13 százaléka szavazna. Mind az Együtt 2014–PM, mind a DK támogatottsága 4-4 százalékos ebben a körben. Az LMP-re 2, a Liberálisokra és más pártokra 1-1 százalék voksolna a felmérés szerint a biztos párválasztók közül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.