Ez a lépés az édesanyák megbecsülését jelzi

Lassan vészes méreteket ölt a népességfogyás Magyarországon, és ezt a folyamatot mielőbb meg kell állítani.

TK
2013. 12. 06. 22:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vantara Gyula az Erdős Norbert kormánymegbízottal közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „a nők mellett állunk”, ha azt fontolgatják, hogy vállalnának még egy gyermeket, hiszen akkor is megmarad a korábbi ellátás, egyszerre két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válnak.

Hozzátette, lassan vészes méreteket ölt a népességfogyás Magyarországon, és ezt a folyamatot mielőbb meg kell állítani. Ezt szolgálják a kormány által meghozott családtámogatási intézkedések. Magyarországon nem jelenthet hátrányt, ha valaki gyermeket nevel és több gyermeket is vállal – mutatott rá.

Azt mondta: a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány „családellenes politikája miatt” nőnek és anyának lenni hátrányt jelentett a munkaerőpiacon. A jelenlegi kormány azonban támogatja a nőket akkor is, ha fiatalon, tanulás mellett szeretnének gyermeket vállalni.

Erdős Norbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a munkáltatókat is érdekeltté teszi a többgyermekes szülők foglalkoztatásában, nagyobb hangsúlyt kap a részmunkaidőben történő alkalmazásuk. A kormány a munkáltatókat járulékkedvezményben részesíti azzal a céllal, hogy az édesanyák minél könnyebben visszatérhessenek a munka világába.

A kormány november elején döntött arról, hogy bevezetik a gyed extrát. Ennek keretében négy konkrét intézkedésről határoztak. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.