Kasza Anett közleményében azt írta, hogy az MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium hivatalos honlapján közölt információk alapján 7 óra 4 perckor történt és a Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földmozgás epicentruma Erdősmecske közelében volt.
Kitért rá: a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete Versendről, Szellőről, Szederkényből, Babarcról és Belvárdgyuláról kapott bejelentést, miszerint az ottani lakosság tíz másodpercig tartó rezgést észlelt. Telefonon beszéltek az érintett települések vezetőivel, akik azt mondták, hogy a földmozgás nem okozott károkat – tette hozzá a szóvivő.