Ungváry Krisztiánnak adtak igazat Strasbourgban

Magyarország 7000 euró (mintegy 2,1 millió forint) kártérítést köteles fizetni Ungvárynak.

MNO
2013. 12. 03. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ítéletről a sajtó számára készült rövid összefoglaló ismerteti, hogy Ungváry 2007 májusában azt írta a lapban, hogy Kiss László akkori alkotmánybíró, aki a strasbourgi bíróság dokumentumaiban csak mint „K. úr” szerepel, annak idején a kommunista titkosszolgálatok hivatalos kapcsolata volt, jelentéseket írt, és keményvonalas politikai fellépés mellett szállt síkra.

Kiss László emiatt sajtópert indított a lap ellen, amelyet követően az Élet és Irodalom helyreigazítást tett közzé.

Ungváry Krisztián később többször is megismételte állítását, például egy 2008 tavaszán megjelent könyvben is – ismerteti az emberi jogi bíróság közleménye.

Az alkotmánybíró rágalmazás és becsületsértés miatt büntetőfeljelentést is tett Ungváry Krisztián és a lap ellen. A történészt és a lapot is elmarasztalta a törvényszék, s az ítéletet 2010-ben a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta. Ungváryt és az Élet és Irodalmat megjelentető Irodalom Kft.-t közösen kétmillió forint büntetés megfizetésére kötelezte a magyarországi ítélet, emellett a történésznek külön egymilliót is kellett fizetnie.

A strasbourgi európai emberi jogi bíróság keddi ítéletének értelmében a véleménynyilvánítási jog megsértése miatt Magyarország 7000 euró (mintegy 2,1 millió forint) kártérítést köteles fizetni Ungvárynak, az Irodalom Kft.-nek pedig annyit, amennyit a magyarországi elmarasztaló ítélet értelmében a lap fizetni volt kénytelen. Emellett az Élet és Irodalom további 3000 euró (mintegy 900 ezer forint) nem vagyoni jellegű kár megtérítésére jogosult. A perköltségek miatt Magyarország a történésznek és a lapnak is egyaránt 1800 eurót kell fizessen.

Ungváry az Indexnek megnyugtatónak nevezte a strasbourgi döntést, és mint mondta, kíváncsian várja, hogy Kiss László milyen etikai következtetéseket von le az ügyből.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.