Zsigó Róbert a szocialista Józsa István vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az MSZP-s politikus Orbán Viktor „Waterloojának” nevezte az adócsalási botrányt. Józsa István szerint a miniszterelnök „rendszeresen hárít”, ami azt igazolja, hogy érintett lehet az ügy elleplezésében.
A Fidesz szóvivője Budapesten, újságírók előtt azt mondta: ideje lenne, hogy az MSZP is megértse a demokrácia játékszabályait és azt, hogy „nem az ötvenes években vannak, amikor kényükre-kedvükre rángathatnak valakit politikai bíróságok elé”.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársa, Horváth András által megfogalmazott adócsalási vádak ügyében is az ügyészségre tartozik az igazság kiderítése – erősítette meg a kormánypárt álláspontját Zsigó Róbert, aki szerint ha az ügyészség arra jut, hogy „valamiféle disznóság történt”, akkor utána kell levonni a politikai következtetéseket is. Kijelentette, hogy az adócsalóknak a rács mögött van a helyük.
Az adócsalókkal szemben a lehető legkeményebben fel kell lépni, ez alól senki sem bújhat ki, „lehet kicsi vagy nagy, magyar vagy nemzetközi cég”, a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak – hangsúlyozta Orbán Viktor a parlament hétfői ülésén azonnali kérdésre válaszolva. A kormányfő kijelentette: aki adót csal, annak börtönben a helye.
A miniszterelnök pénteki közrádiós interjújában is megemlítette az áfacsalások ügyét. Magyarországon mindenki tud arról, hogy komoly áfacsalások történnek, a kormány válaszolt is erre a fordított áfa bevezetésével a gabonakereskedelemben, a sertésáfa csökkentésével, a cukornál is fordított áfafizetést szeretne, és az online pénztárgépekkel is az adócsalást próbálják visszaszorítani – fejtette ki.
Jelezte ugyanakkor, hogy az állítólagos áfacsalási ügyben egyetlen tény vagy dokumentum sem ismert. „Várom, hogy valaki konkrétumokat mondjon, azzal tudunk mit kezdeni, mert azonnal megindítjuk a bűnvádi eljárásokat” – mondta a kormányfő.
Törvényt sértene az Országgyűlés, ha vizsgálóbizottságot hozna létre Horváth András volt adóhatósági munkatárs ezermilliárd forintos adócsalásról szóló állításaival kapcsolatban – mondta korábban Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője.
Horváth András kijelentései miatt a NAV hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja, valamint rágalmazás miatt is feljelentést tett.