Don-kanyar: több mint százezer elesettre emlékezünk

A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából országszerte tartanak megemlékezéseket a következő napokban.

WA
2014. 01. 11. 6:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton Budapesten a Honvédelmi Minisztérium (HM) a budai Várban rendez megemlékezést. A Mátyás-templomban szentmisét celebrál Bíró László, a HM Katolikus Tábori Püspökség püspöke, majd koszorúzást tartanak a doni hősök emléktáblájánál, ahol Vargha Tamás parlamenti államtitkár mond beszédet. A doni hősök emléktúrájának útba indításáról szóló díszparancsot Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök adja át.

Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen a Történelmi Vitézi Rend szervezésében a Belvárosi Katolikus Templomban gyertyagyújtással emlékeznek a Don-kanyarban elhunyt honvédekre.

Baranya megye több településén is megemlékezéseket szervez a helyi Jobbik alapszervezete. Szombaton Siklóson, vasárnap Szentlőrincen és Szigetváron is Vida Dezső, a párt országgyűlésiképviselő-jelöltje mond beszédet.

Vasárnap Fejér megyében, Pákozdon a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság tart megemlékezést a doni katasztrófa évfordulója alkalmából. Beszédet mond és koszorút helyez el Vargha Tamás államtitkár.

Heves megyében, Hatvanban szentmisét tartanak a Szent Adalbert-plébániatemplomban, majd az Őrszem szobornál főhajtással és gyertyagyújtással emlékeznek.

Hétfőn Vas megyében, Szombathelyen a város önkormányzata, a Recski Szövetség nyugat-dunántúli szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye tart megemlékezést. A Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél Ágh Péter fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja mond beszédet. Felidézi személyes emlékeit Kazári József doni harcos.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Szolnokon Hegmanné Nemes Sárának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának részvételével a város önkormányzata és a Szolnok Helyőrség a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület közreműködésével tart megemlékezést a doni ütközetben elesett hősök emlékére.

1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, és napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg. Pontos adatok ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát nem lehet megállapítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.