Határozatban védenék meg a gyed extrát Gyurcsányéktól

Ehhez internetes és papíralapú aláírás-gyűjtési kampányt indított a Fidesz.

VZ
2014. 01. 17. 16:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus hangsúlyozta, kezdeményezésük nemcsak az anyákról, az apákról és a nagyszülőkről szól, hanem „egész egyszerűen a jövőnkről”.

Az MSZP kormányra kerülése esetén megszüntetné a gyed extrát – közölte korábban Gurmai Zita, az MSZP EP-képviselője az ATV Start című műsorában. Korábban arról beszéltek a baloldali politikusok, hogy a rezsicsökkentést is eltörölnék. „Ha kormányra kerül az MSZP, akkor megszüntetik a gyed extrát?” – tették föl a kérdést a képviselőnek; „Persze" – válaszolt Gurmai.

„Megtudhattuk, most már a gyed extra is szúrja a szemüket, ahogyan a családokat segítő többi intézkedés is – reagált erre Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője; Pelczné pedig ekkor közölte, hogy aláírásgyűjtést terveznek a Fidesz női tagozatával a gyed extra megvédésére.

„Nálunk a család áll az első helyen” – fogalmazott Pelczné Gáll Ildikó, aki kiemelte: a gyed extrát az újra összeálló Gyurcsány-koalícióval szemben tartják szükségesnek megvédeni, mivel szerintük az eltörölné a Fidesz-kabinet ezen intézkedését.

Az EP-képviselő azt kérte, minél többen csatlakozzanak a Fidesz kezdeményezéséhez, megfelelő számú aláírás összegyűlése esetén ugyanis határozatban védhetnék meg a gyed extrát az Országgyűlésben. Kiemelte, ebben az esetben nem fordulhatna elő még egyszer az, ami 2009-ben, amikor a megszorításokkal a családoktól vettek el. Pelczné Gáll Ildikó közölte, az online aláírásgyűjtő ívet az acsaladazelso.fidesz.hu címen, míg a papír íveket a Fidesz székházában és irodáiban szignálhatják a támogatók.

A program megvédésében a nők különösen érdekeltek, hiszen intenzíven növekedhet a kisgyermekes anyák foglalkoztatottsága a gyed extrának köszönhetően. Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozza, nem kell tartaniuk a felmondástól azoknak a kisgyermekes munkavállalóknak, akik gyed mellett visszatérnének dolgozni, mert az új munka törvénykönyve is védi őket a gyermekük 3 éves koráig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.