Mesterházy és a kötél: tagadnak, terelnek és fenyegetnek

Tagadnak, terelnek és fenyegetnek a szocialista politikusok.

MNO
2014. 01. 28. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számos portál kommentelői kíváncsian várták, hogy Kálmán Olga műsorában szóba kerül-e az eset, de nekik csalódniuk kellett: egyetlen prominens szocialista politikusnak sem kellett szembesülnie az ATV műsorvezetőjének  kemény kérdéséivel hétfőn este, ami annak fényében is érdekes, hogy a párt mégicsak egy kampánynyitó nagygyűlést tartott szombaton. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt követően a televízió Újságíróklubja (Avar János, Mészáros Tamás, Bolgár György, Németh Péter) ezzel kezdte az elmúlt hét történéseinek az elemzését.

A Fidesz bocsánatkérést vár Mesterházy Attilától. Ezt Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója mondta hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A politikus úgy fogalmazott: „ha valaki kötelet ajánl politikai ellenfeleinek, akkor azt egy miniszterelnök-jelöltnek kötelessége visszautasítani és nem jóváhagyólag egyetérteni vele”. Azt gondolom, hogy ez alkalmassági kérdés – tette hozzá.

Kocsis Máté közölte, azt kérik az MSZP elnökétől ismerje be, mi történt; mindenki számára hallható bekiabálásokat ne próbáljon meg cáfolni, és kérjen bocsánatot minden jóérzésű magyar embertől, kérjen bocsánatot ezért a kijelentésért annak ellenére is, hogy nem ő mondta.

A következő ciklus egyik legfontosabb kormányzati feladata a monopolhelyzetben lévő közszolgáltatók nonprofittá tétele, ezt azonban olyan kabinettől nem várhatják az emberek, mely „balra kanyarodva visszafordul” – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn, a Fidesz kiskőrösi rezsifórumán.

Völner Pál a Petőfi Sándor Művelődési Központ nagytermében mintegy 200 érdeklődő előtt arról beszélt: az Orbán-kormány 2010 óta sikeresen orvosolta az előző baloldali kabinetek téves gazdaságpolitikájának következményeit. Példaként említette a munkahelyek védelmében és gyarapításában, a költségvetés rendbetételében, az önkormányzati adósságterhek átvállalásában, valamint az oktatás és egészségügy átalakításában elért eredményeket.

Mára nem csak talpra állították az országot, de megteremtették a további növekedés feltételeit is – tette hozzá, jelezve: a Fidesz–KDNP által megoldott problémákat a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nevével fémjelzett időszakban a baloldal valószínűleg azért nem számolta fel, mert „nem értenek hozzá”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.