Potápi: Az idegen hatalmak végső célja nem változott

A székely jövőben az autonómiának nincs alternatívája – mondta Potápi Árpád János vasárnap Bonyhádon.

Potápi Árpád János a város székely emlékparkjában rendezett ünnepségen hangoztatta: a bukovinai székelyek támogatják erdélyi székely testvéreik autonómiáért folytatott politikai küzdelmét.

1764. január 7-én az osztrák katonaság több száz, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki székelyt mészárolt le Madéfalván. A vérengzésre, amely székelygyilkosság – siculicidium – néven is ismert, mintegy háromszázan, köztük sok bukovinai székely emlékezett a völgységi városban.

Marosvásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levélben tiltakozott december 23-án a Székely Nemzeti Tanács elnöke amiatt, hogy a helyi rendőrség parancsnoka a székely zászlót reklámanyagnak minősítve megbírságolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot a székházára kitűzött lobogó miatt.

Tucatjával indítja a pereket a székely–magyar jelképek és nyelvhasználat ellen a kovásznai román prefektus: november végén a Kovászna Megyei Tanács épületét jelölő Megyeháza feliratot ítélte törvényellenesnek a megyei törvényszék – annak ellenére, hogy magyarul és románul is kifüggesztették.

Október végén a Székelyek Nagy Menetelése lelt európai visszhangra, majd pedig az MKP ért el sikereket a Szlovákiában rendezett megyei választásokon. A Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviselete brüsszeli irodájának vezetője szerint azonban autonómiatörekvéseink húszéves késésben vannak, ezért összmagyar politikai együttműködést sürget, hogy határon túli kisebbségeinkből európai példák alapján álló önrendelkezéssel bíró közösségek legyenek.

„A madéfalvi veszedelem tanulsága az, hogy az idegen hatalmak végső célja soha nem változott” – mondta a kormánypárti politikus, Bonyhád Fidesz–KDNP-s polgármestere az önkormányzat és a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének közös emlékünnepségén. Több száz évi történelmi tapasztalat megmutatja azt, hogy ha védtelenné válik a székelyek közössége, minden alkalmat megragadnak kitaszítani őket a szülőföldjükről – tette hozzá Potápi Árpád János.

„Ma Erdélyben a veszedelem nem közvetlenül az életek kioltásával fenyeget, hanem a félelem rögzítésével, az anyanyelv kitagadásának, a jelképek, a hagyomány eltörlésének, a tanulási lehetőségek visszaszorításának programjával” – fogalmazott a politikus, hozzáfűzve, hogy a mai hatalom is képes egy zászló, felirat, jelkép miatt „állami haragot zúdítani a székelységre”.

A megemlékezés előtt a bonyhádi Szeplőtelen Fogantatás templomban tartott misén Illés Albert jezsuita szerzetespap arról beszélt, hogy a székelység nem felejtette el szabadságát. „Isten igazságai közé tartozó érték, hogy a nép minimális szabadságát élje, használja anyanyelvét, ezen a nyelven tudjon imádkozni, megszólítani gyermekeit, tanulni, bontakozzon ki kultúrája” – mondta.

A madéfalvi veszedelemnek hivatalos jelentések szerint kétszáz, más adatok szerint négyszáz áldozata volt, köztük nők és gyerekek. A katonai fellépés megtörte a székelyek ellenállását, a vérengzés után indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, ahol csángók fogadták be őket. Nagy részük tíz év elteltével Bukovinában telepedett le. Közülük 4500-an román–magyar egyezmény alapján áttelepültek a Bácskába, ahonnan 1944-ben ismét menekülniük kellett.

Magyarországon a második világháború után kitelepített németek helyén, a Balaton-felvidéken, Tolna és Baranya megyei falvakban találtak új otthonra. A moldvai csángóságba olvadt székelyek végleg a Kárpátok keleti oldalán maradtak.

Az évfordulón Madéfalván háromnapos programmal várják a faluba látogató emlékezőket. Vasárnap a többi között székely hagyományőrző egyesületek több mint száz tagja szabadtéri előadáson adja elő az 1764-es tragikus eseményt és előzményeit.

Hétfőn tudományos konferenciát rendeznek a székely határőrségről, kedden a madéfalvi Siculicidium emlékműnél tartandó ünnepségen a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének képviselői is kopjafát állítanak.