Kisebbség helyett közösséget!

Autonómiatörekvéseink húszéves késésben vannak – mondta Kiss Antal.

– Ön hivatalba lépése óta harcol a kisebbség kifejezés használata ellen.
– Az angol minority szó mindig is életkorban, termetben jelentett kisebbet; vagy például a ferencesek alkalmazták magukra alázatosságból az ordo fratrum minorum, azaz a kisebb testvérek rendje elnevezést. A „kisebbség” kifejezés az angol polgárosodáskor került politikai közforgalomba, európai ámokfutásának kezdete pedig a trianoni békediktátum szövegezése volt, éppen a magyarok megjelölésével, amikor először vonatkoztatták a történelemben egy népcsoportra e szót.

– A kisebbség kifejezés alkalmazása mindig feltételezi, hogy van egy többség is.
– Valóban, ez egy dichotómia, a kisebbség szó önmagában nem létezhet, megkívánja, hogy legyen nála egy nagyobb, fontosabb, erősebb, értékesebb A kifejezés mögött megjelenik a devalváció. Az hagyján, hogy a békediktátum szövegezői így zárták karanténba a magyar közösséget, de a magyarok is e kifejezést kezdték el magukra nézve használni.

– És alkalmazzák mind a mai napig.
– Ami súlyos lelki defektust okozott és okoz a külhoni magyarok körében. Ezt a belső fertőzést nagyon gyorsan meg kell szüntetni. Az utolsó órában vagyunk. Össze kell hasonlítani a közösség és a kisebbség szavak lélektanát. Előbbi önmagában álló fogalom, ami szerint egy (nép)csoport nyelvében, kultúrájában együvé tartozik, közös a múltja, a jelene és a jövője, közösek a céljai. Szörnyű az is, hogy Európában a kisebbség mára gyűjtőfogalommá vált, amelybe beletartoznak – nem megbántva senkit – a vándorló népek, a migránsok, a homoszexuálisok vagy akár a cirkuszi artisták és a törpenövésűek is. E „kosárba” sikerült minden, számbelileg kisebb közösségben, más állam területén élő magyart bezsúfolni.

– Mi a legégetőbb tennivaló, amellyel gátat vethetünk e negatív folyamatnak?
– Az európai és a magyar–magyar közbeszédből is ki kell irtani a kisebbség szót, amennyiben minőségi megjelölésként szolgál. Ez derék feladat, és célul kell kitűzni magunk elé. Ha mi Európában nem egységes közösségként jelenünk meg 12,5 millióan, akkor azzal eláruljuk a külhoni magyar barátainkat, és eláruljuk azt a közösséget is, amely Európa nyolcadik–kilencedik legnagyobb nemzeti közössége.

– Akadnak jó példák? Alkalmazzák már magukra valahol a határon túli magyarok a közösség kifejezést?
– Hála Istennek igen, például a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnevezésében megváltoztatta a „koalíciót” „közösségre”. Ettől függetlenül a tudatosítás nagyon sziszifuszi munka, de nincs más út. A katalán, baszk, skót vagy feröeri nép is így tesz. A katalánok például az Európai Parlamentben egy nemrégen rendezett kiállításon egyszerűen közölték, hogy a katalán Európa kilencedik legbeszéltebb nyelve, miközben csak hétmilliónyian élnek Katalóniában, és kilencmillióan beszélik a nyelvet.

– Több uniós népnek is nagyobb a lélekszáma, elég a magyarokat vagy a görögöket említeni.
– Persze, de közösségi marketingnek jó, s arra is remek példa, hogyan tud egységesen fellépni egy nemzeti közösség. Az említett kiállítást például egy katalán európai parlamenti zöldpárti képviselő szervezte, a konzervatív katalán miniszterelnök nyitotta meg, a megnyitón köszöntőt mondott egy skót liberális és a magyarokat gyakorta szapuló belga liberális Guy Verhofstadt.

– Nem újdonság, hogy az EU-ban nem örvendünk nagy népszerűségnek.
– Továbbmegyek: az unió állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottsága, a LIBE jelentésében nem szerepelnek külhoni magyarokat ért szabadságjogi sérelmek. Pedig tényszerűen tudjuk, hogy a Délvidéken hány magyart vertek meg, hány embertől vették el a szlovák állampolgárságát, mert felvette a magyart is, hol vették le a kétnyelvű helységnévtáblákat, hol tépték le a kitűzött székely zászlókat. Ez egy nemzeti ügy. Ha európai szabadságjogokról beszélünk, szükség lenne egy több pontból álló, magyar jogsérelmeket tartalmazó listára, amely minden magyar európai parlamenti képviselőnk aláírásával a LIBE bizottság elé kerül. Ám húsz éve nem születtek meg bizonyos kérdésekben a pártállástól független nemzeti minimumok, így ezt nem várhatják el. A katalánok már tudják azt, amit nekünk még tanulni kell.

– El tud képzelni összezárást olyan emberekkel, akik lényegében maguk adták a kezébe Rui Tavaresnek a hazánkat elmarasztaló jelentést?
– Természetesen nehéz, de úgy vélem, hogy ide valahogyan el kell jutni, mert amiről nem tudnak, az nem létezik. Félre kell tenni minden sérelmet, itt a nemzet sorsáról van szó, csupa nagybetűvel. A pártpolitika ezután jön. Nem volna baj, ha a magyar emberek látnák: van olyan ügy, amelyért össze tudnak zárni azok, akiket Brüsszelbe küldtek, azaz van értelme az uniónak, mert akár segíthet nemzeti közösségünk egységessé válásában is.

– Pedig akadt már példa arra, hogy a magyar pártok együtt léptek fel, amikor öt éve magyar szurkolókat vertek meg ok nélkül szlovák rendőrök egy futballmérkőzésen, Dunaszerdahelyen.
– Szerencsére Székelyföld autonómiája esetében is konszenzust tapasztalok. Ami fontos, hogy Székelyföld ügye a politikusok szándéka ellenére civil maradt; annak, hogy a menetet a Székely Nemzeti Tanács szervezte, óriási jelentősége van. El is kell gondolkodnia minden erdélyi magyar pártnak, hogy azt a közéletbe vetett bizalmat, amelyet egyes romániai magyar politikusok elveszítettek, úgy tűnik, egy civil szervezet tudja visszaszerezni. Ma már Brüsszelben Izsák Balázst mint a kvázi székely parlament elnökét egy jelentős mozgalom első embereként lehet bemutatni. Nem jogi személy a Székely Nemzeti Tanács, de mára tényező lett.

– Meg lehet-e nevezni a többi határon túli terület kvázi vezetőjét?
– Sajnos egyelőre nem, csak a politikai pártok első embereit. És ez a baj. Pedig Kárpátalján háromszor annyi magyar él, mint feröeri a Feröer-szigeteken. Addig nem lesz autonómia, amíg például a százötvenezer kárpátaljai azt nem mondja: valamilyen elv és/vagy választás alapján létrehozzuk a „kárpátaljai magyar nemzeti tanácsot”. Ezután jöhet a tanács működésének megteremtése, később akár kivethetnek saját adókat is.

– Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen legitim tanácsot a magyar állam anyagilag is támogatna.
– Sőt, ez egy legitimációs folyamattá válna, már tudnánk azt mondani, hogy X. Y. a kárpátaljai nemzeti tanács elnöke, ő tárgyal a kijevi parlamenttel, az ukrán miniszterelnökkel, a kárpátaljai kormányzóval, netán a magyar Országgyűlés állandó meghívottja. A Vajdaságban Pásztor József személyében van ilyen ember, a Délvidéken már körvonalazódik egyfajta „nemzeti tanács”.

– Független intézményrendszer nélkül nincs autonómia?
– Elengedhetetlen a megléte. Megvizsgáltuk az Európában jól működő autonómiákat, és azt tapasztaltuk, hogy mindenhol plurális rendszer működik önálló intézményrendszerrel, választott vezetővel. A feröeri példánál maradva, az ott élő ötvenezer ember hét párt közül választhat. A magyarokkal a szomszéd országokban fogott, felügyelt, sok esetben az előző rendszerből itt maradt politikusok segítségével elhitették, hogy elég egy párt egy közösségnek. Húsz éve nem vesszük észre, hogy ez csapdahelyzet. Erdélyben másfél millió embernek hetven évig nem volt önrendelkezési intézményrendszere, igazi vezetője, s ma sincs.

– Említettünk már több régiót, hol a legnehezebb a helyzet?
– A Felvidéken az asszimiláció tekintetében súlyosak a gondok, a magyarlakta területeket a szlovákok tudatosan hozzák nehéz gazdasági helyzetbe – ott a szociális probléma ma már a nemzeti kérdés előtt áll.

– Milyen változásokat generálhat a Felvidéken az, hogy a napokban Marian Kotleba közhatalmi funkcióhoz jutott Besztercebánya megyében?
– A szélsőségek, bárhol vetik fel a fejüket az EU-ban, mindenütt annak a jelei, hogy az adott társadalomban lelki, szellemi, önazonosságbeli és kommunikációs zavarok vannak. Szlovák barátainknak is végre túl kell lépni azon, hogy magukat a magyarokkal szemben határozzák meg. Két európai nemzeti közösség vagyunk, tele értékekkel, egymásra utaltan. Elfogadhatatlan Robert Fico miniszterelnök európai léptékkel mérve durva, rasszista kijelentése, miszerint azért kampányol, nehogy magyar legyen egy megyei közösség vezetője. Ha a magát középpártinak tartó Fico így nyilatkozik, miért várjuk, hogy a szélsőjobb szelídebb legyen? Nekik ennél csak nagyobbat, erősebbet kell mondaniuk. Ha a szavakat azonban magyarokkal szembeni jogsértések követik, akkor az alapvető emberi szabadságjogokra hivatkozva, pártállásra való tekintet nélkül kell tiltakozni Brüsszelben és Strasbourgban.

– Erdélyben vagy Kárpátalján kicsit jobb a helyzet?
– Ott igen, de például Horvátország esetében szintén lépést tévesztettünk, mert amilyen mellszélességgel mi a függetlenségük kivívásában segítettünk, majd EU-csatlakozásuk mellé is odaálltunk, fel kellett volna állnia legalább egy kulturális, de akár területi autonómiának is. Székelyföld a zászlóshajó, a többi régiót is hasonló merészségre buzdítom.

– Az autonómiához bátorság kell?
– Bátorság és közösségtudat, közösségépítés, és nem öncélú kisebbség-képviseleti etnobiznisz.

– Problémát jelenthet az ott élő magyaroknak, hogy Ukrajna és Szerbia nem uniós tagország?
– Ha kellően okosak és bátrak az ottani magyar politikusok, tudatosíthatják az ukrán és szerb politikusokban, hogy országukban százötven-, illetve háromszázötvenezer olyan polgár él, aki az unió egyik hivatalos nyelvét beszéli, és hidat képezhet az unió és intézményrendszerei felé. Ki kell állni az ottani magyaroknak, és azt mondani: segítünk, de cserébe kéréseink is vannak.

– A kulturális autonómia nem mindig esik egybe a területi autonómiával. Székelyföld kivételével lehetséges kijelölni autonóm területi határokat?
– A Felvidéken például a Csallóközt, amely az ottani magyarság intézményrendszerének központja lehet, odakapcsolódnának például a kassai magyarok, akik kulturális, valamint egyéb közösségi autonómiát élveznének lakhelyükön. Az autonómia bekerült a mai magyar politikai közbeszédbe. Erdélyben lassan sokan egymást túllicitálva szeretnének ebből politikai hasznot húzni. A székelyek nagy menetelése azonban megmutatta, hogy ennél a belső lelkierő nagyobb súllyal esik a latba. A román honatyák – ne legyünk naivak – soha nem fogják felemelni a kezüket egy dél-tiroli típusú autonómiát szavazva Székelyföldnek, azonban a székelyek erről már „szavaztak” a lábukkal. Az erő velük van. A megalkuvás politikája helyett az alkupolitikát választották. Már van miről tárgyalniuk.