Korábban Lázár János és Németh Szilárd is beszélt arról, min múlnak a harmadik rezsicsökkentés bevezetésének részletei. A témáról a kormánydöntés már „látótávolságban” van. Január közepétől a Fidesz rezsifórumokra várja mindazokat, akik írásos támogatásukról biztosították az intézkedéseket.
A devizahitelesekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője arra kérte a Kúriát, minél hamarabb döntsön a még nyitott kérdésekben. Rogán azt kérte a legfőbb bírói testülettől, ne várjon az Európai Unió Bíróságának döntésére, mert semmilyen európai fórum véleménye nem kell hogy mérvadó legyen számára. Szerinte a Kúria a magyar joganyag alapján is dönthet a nyitott kérdésekben, így az egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés ügyében. A politikus elmondta, annak örülne, ha még januárban határozna a Kúria, mert akkor a Fidesz január 24-ei évadnyitó frakcióülésén is foglalkozhatnának a kérdéssel.
A devizahitelek ügyében a kormány a Kúriától várt segítséget a jogalkalmazás terén, ezt nem kapta meg, így „elég valószínű”, hogy a parlamentnek kell megint lépnie, ahogy korábban háromszor már megtette – mondta Hoppál Péter hétfőn a köztévében. Ezt megelőzően a témában Navracsics Tibor úgy fogalmazott, a Kúria devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos döntésének legfontosabb megállapítása az, hogy széles körű társadalmi problémákat, mint amilyen a devizahitelügy, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezelni.
Mint ismert, a Kúria Polgári Kollégiuma jogegységi határozatában még decemberben azt a döntést hozta, nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés. Wellmann György, a kollégium vezetője a testület jogegységi ülése után ismertette: a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szerződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait. A határozatot Orbán Viktor miniszterelnök úgy értékelte: a Kúria a bankok oldalára állt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!