Több támogatást kapnak a nevelőszülők idén

A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók januártól 5-11 százalék közötti szociális bérpótlékot kapnak.

MD
2014. 01. 07. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törekvés az, hogy ettől az évtől 12 év alatti gyermek ne kerüljön gyermekotthonba, az ott élők közül pedig folyamatosan nevelőszülőkhöz adjanak ki gyermekeket – fogalmazta meg az államtitkár a 180 percben. Ezeknek a gyerekeknek a családközeli ellátás nyújthat hosszú távú segítséget – jelentette ki Soltész Miklós, aki beszélt arról is, hogy a nevelőszülők mostantól munkajogviszonyban lesznek és magasabb díjazásban részesülnek.

A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek januártól öt és tizenegy százalék közötti szociális bérpótlékot kapnak, hiszen az itt dolgozók hallatlan nagy munkát, komoly feladatot végeznek – emelte ki szintén az idei változások közül az államtitkár.

A fogyatékkal élőket érintő változás az úgynevezett kitagolás, melynek során az érintetteket 50 fős nagyobb otthonokban, 12 fős lakásotthonokban, illetve a legenyhébb fogyatékossággal élőket adott esetben 3-4 fős lakásokban helyezik el – magyarázta Soltész Miklós. Mint mondta: egy-két helyen feszültséget okozott az elképzelés, többen most is félnek, mert azt gondolják, hogy ezek az emberek veszélyesek a környezetükre, holott olyanokról van szó, akik enyhébb fogyatékossággal küzdenek, alkalmasak az önálló életvitelre, illetve csupán kis segítségre szorulnak. Ha egy közösség elfogadó, befogadó, az a közösséget is erősíti, legyen szó egy kistelepülésről, vagy egy kisvárosról – mondta Soltész Miklós a 180 percben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.