A bűnmegelőzés és az áldozatvédelem kéz a kézben jár

Évente 220 ezer ember válik bűncselekmény áldozatává, sértettjévé Magyarországon – mondta Pintér Sándor.

MD
2014. 02. 21. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pintér Sándor hozzátette: csaknem félmillióan vannak azok, akik a sértettek közelében élnek és érzelmi, anyagi megrázkódtatást szenvednek el bűncselekmény következtében. Mindenki válhat bűncselekmény áldozatává, ennek elkerülése érdekében széles körű társadalmi összefogásra van szükség – hangsúlyozta a belügyminiszter, aki szerint az eredményes munkához rendszerszintű bűnmegelőzés kell.

Pintér Sándor szerint a bűncselekmények áldozatainak napja figyelmeztetés is, mert ha sok az áldozat, akkor el kell gondolkodni azon, hogy megfelelőek-e a társadalom védelme érdekében hozott jogszabályok és intézkedések.

A miniszter úgy fogalmazott: „a diktatúra után jelentős erőket fordítottunk arra, hogy senki ne bűnhődjön ártatlanul”, és egyértelművé vált, hogy az áldozatok igényelnek nagyobb figyelmet. Ennek érdekében 1990-ben kormányhatározat, 2005-ben törvény született az áldozatok védelme érdekében, majd 2011-ben ismét kormányhatározatot fogadtak el, amely létrehozta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot.

Pintér Sándor szerint a bűncselekményeket nem lehet nem megtörténtté tenni, ugyanakkor a társadalmi szolidaritás jegyében mindent meg kell tenni az áldozatok szenvedéseinek, kárának enyhítése érdekében. Jelezte, hogy a kompenzáció gondolata már az ókorban is létezett, ugyanakkor arra figyelmeztetett: eltolódnak a határok, ha az állam teljes egészében átveszi a felelősséget a résztvevőktől. Úgy vélte, meg kell találni a helyes arányokat: mi az, amit az állam vállal, és mire kötelezi az elkövetőket.

A bűncselekmények hatásainak minimalizálása érdekében egy olyan rendszer működtetése a cél, amely átfogó jogi szabályozáson nyugszik – mondta a miniszter, aki szerint társadalmi összefogás szükséges ahhoz is, hogy a társadalom minden egyes tagjához el lehessen jutni. Úgy vélte, az áldozatpolitika jelentősége napjainkban felértékelődött, ami a büntető igazságszolgáltatás koncepciójának megváltozásával hozható összefüggésbe. Hozzátette: az új szemlélet figyelembe veszi az áldozatot ért sérelmet, fontosnak tartja a kártalanítást, ugyanakkor az elkövetőkre is odafigyel, a társadalomba való visszavezetésükre fókuszál. Pintér Sándor azt mondta: „akkor végzünk jó munkát, ha valamennyi áldozatra oda tudunk figyelni”, és arra kell törekedni, hogy minél kevesebb legyen az áldozat.

A konferencia szünetében tartott sajtóbeszélgetésen Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára – aki a konferencián a tárca gyermekbarát igazságszolgáltatás programját ismertette – a média felelősségét hangsúlyozta. Úgy vélte, a sajtónak nemcsak a bűncselekményeket kellene megjelenítenie, de a megoldást is fel kell tudnia mutatni, például azt, hogy hová, milyen szervezetekhez lehet fordulni hasonló esetekben. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekmények esetében a kormány zéró toleranciát hirdetett.

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot vezető miniszteri biztos arról beszélt, hogy a bűnmegelőzés és az áldozatvédelem „kéz a kézben jár”, és a nemzeti bűnmegelőzési stratégia is azt célozza, hogy kevesebb legyen az áldozat, de azt is, hogy kevesebben váljanak elkövetőkké. Hozzátette: meggyőződése, hogy az ifjúság tudatos nevelésével, pedagógiai módszerekkel, szabadidős programokkal vagy akár sporttevékenységeken keresztül ezt el tudják érni.

Matthew McVarish skót színész, a „Törd meg a csendet és állítsd meg a gyermekek szexuális bántalmazását” kampány képviselője – aki elmondása szerint maga is áldozat a nagybátyja révén – azt hangsúlyozta a sajtóbeszélgetésen: nagyon fontos, hogy merjünk beszélni a gyermekek szexuális bántalmazásáról, és az áldozatok is merjenek erről szólni, mert ez nagyban hozzájárul a gyógyulásukhoz.

A tavaly májusban indított és jövőre záruló kampányban a színész napi 40 kilométert, az egész kampány alatt összességében 6000 kilométert gyalogol, 32 fővárosba megy el, Budapest a 17. főváros, ahol erre a bűncselekménytípusra figyelmeztet.

Február 22-e Európa számos országában a bűncselekmények áldozatainak napja annak emlékére, hogy 1990. február 22-én tette közzé az Európa Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Magyarországon 1993 óta tartják meg a bűncselekmények áldozatainak napját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.