Orbán Viktor a szegedi ELI lézerközpont csütörtöki alapkőletétele után a Szegedma.hu-nak elmondta: szimbolikus a jelentősége annak, hogy az egykori szovjet laktanya helyén Európa az adott szakterületen valószínűleg legmodernebb kutatóközpontja épül fel. „Ez a projekt nemcsak a lelkünknek jó, hanem az eszünknek és a zsebünknek is” – utalt rá a miniszterelnök, ugyanis a beruházással közvetlenül 400 munkahely jön létre, ráadásul közvetetten még több embernek adhat majd munkát. Orbán szerint az ELI-beruházás komoly, az országhatárokon is túlnyúló központtá teheti Szegedet, és komoly fejlődési lehetőség a város és a régió számára is.
„El kell érni, hogy a felismerés, az ötlet az elvont tudomány világából, a kutatásból átkerüljön a tényleges gazdaság világába. Ezért kell Szegeden megépítenünk az ELI mellett egy high-tech ipari övezetet. Óriási munka áll előttünk, de a szegediek hatalmas előnnyel indulnak, mert Szegednek van ELI-je, és akinek nincs, az éppen egy ELI-nyi, azaz behozhatatlan hátránnyal startol!” – magyarázta a kormányfő.
Orbán arra a felvetésre, hogy a projekttel kapcsolatban többször is gratulált Szeged szocialista polgármesterének, Botka Lászlónak, elmondta: „Vigyáznom kellett, mert ha még egyszer megdicsérem, lehúzzák a listáról a szocialisták! De félretéve a tréfát, a Fideszben van egy mondás: az úriember nem csibész. Mikor eljön az ideje, akkor lehet szkanderozni, összemérni az erőt, ám mivel az úriember nem csibész, az ellenfélnek is megadja, ami jár. Csak az az aranyérem csillog szépen, ahol komoly ezüstérmes van az ember mögött, ehhez meg kell adni a tiszteletet a riválisoknak.”
A fiatalok külföldi munkavállalásával kapcsolatban a miniszterelnök azt emelte ki, Magyarországnak érdeke, hogy világlátott emberek legyenek az országban, ennek pedig a tudomány vonatkozásában elengedhetetlen feltétele, hogy külföldön is pallérozódjanak a kutatók. Orbán véleménye szerint a külföldi munkavállaláshoz nem szabad kizárólag negatív értelemben viszonyulni. Olyan európai életstílus jött létre, amelynek köszönhetően a tehetséges fiatalok mobilabban mozognak a kontinensen, de vannak olyanok is, akiket a kényszer visz távol az országtól. Azonban rájuk is büszkének kell lenni, ugyanis vállalják a versenyt a munkáért, a munkában, nem pedig segélyért állnak sorba – mondta. „Igenis csak a tisztelet hangján szabad beszélnünk külföldön dolgozó honfitársainkról, kutatókról, diákokról, egyszerű munkásokról, akik az elmúlt egy évben több mint 500 milliárd forintot küldtek haza szüleiknek, testvéreiknek, családjaiknak” – tette hozzá.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!