A Korányi projekt keddi bokrétaünnepségén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta, a 21. századi infrastruktúrát biztosító fejlesztés 13 milliárd forintból valósul meg. Az összeget hazai és uniós forrás biztosítja.
A tárcavezető beszélt arról, hogy a Semmelweis Egyetem jelentőségéhez nem méltó az az infrastruktúra, amellyel jelenleg rendelkezik. A projektnek köszönhetően egy új infrastruktúrával új esélyt kap a betegellátás, a felsőoktatás és a kutatás hármasa – mondta Balog Zoltán. Közölte, előre kell lépni abban, hogy a járó- és a fekvőbeteg-ellátás viszonylatában az előbbi javára billenjen a mérleg. A Korányi projekt ezt is ígéri – tette hozzá. Balog Zoltán kijelentette: 400 projekt 300 milliárd forintos beruházása méltó válasz azoknak, „akik a magyar egészségügy válságáról beszélnek”.
Szél Ágoston, az egyetem rektora kijelentette: a fejlesztésnek köszönhetően az ország egyik legmodernebb kórháza jön létre. A diagnosztikához közelebb kerül a terápia, amely lehetővé teszi a betegek még gyorsabb és hatékonyabb kezelését – tette hozzá. A tervek szerint az év végén vagy a jövő év elején megindulhat a betegellátás az új központi betegellátó épületben – mondta Szél Ágoston.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint a fejlesztés hatalmas lépés az egyetemnek, a diagnosztikai eszközöknek és az új körülményeknek köszönhetően jó lesz az orvosoknak és a diákoknak is. Az egyetem a fejlesztéssel a 21. századba érkezik – jegyezte meg.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára beszélt arról: a felelősségét érezve a kormány döntött arról, hogy a 2014–2020-as uniós ciklusban az egészségügyi fejlesztéseket és a közcélú beruházásokat mentesíti a pályáztatás alól. Emlékeztetett az épület alapkövét egy évvel ezelőtt tették le.
Bognár Árpád, a Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a kivitelező SH Konzorcium képviseletében kijelentette: az új épület a meglévő szakmai színvonalhoz biztosít majd megfelelő infrastrukturális hátteret. Szólt arról, hogy a projekt keretében végzett épületfelújítások során komoly építészeti problémákkal találkoztak, példaként az alapozást és a homlokzatot említette.