Fidesz: Magyarország az unió élmezőnyében van

Puskás Imre szerint a tavalyi növekedési fordulat után 2014 a folytatódó bővülés és a gazdaságfejlesztés éve lesz.

KG
2014. 03. 05. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KSH jelentése szerint a múlt év negyedik negyedévében 2,7 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az egy évvel korábbihoz képest, a harmadik negyedévi 1,8 százalékos növekedés után.

Puskás Imre hangsúlyozta, ezzel a mutatóval Magyarország az Európai Unióban az előkelő negyedik helyen áll, a visegrádi tagállamokkal összevetve pedig a legjobbat nyújtotta. Ráadásul az EU erre az évre 2,1 százalékos magyar gazdasági növekedést jelez előre, ami a kormányzati várakozásokat is meghaladja – mondta.

A magyar gazdaságnak gyakorlatilag az összes területe jobban teljesít, mint egy évvel korábban – jelentette ki a kormánypárt szakpolitikusa, külön kiemelve a mezőgazdaság, valamint az építő- és a feldolgozóipar eredményeit, valamint azt, hogy folyamatosan nő a belső fogyasztás, a kiskereskedelmi forgalom. Utóbbi egyenes összefüggésben van a rezsicsökkentéssel, a minimálbér- és reáljövedelem-növekedéssel, valamint az ágazati fizetésemelésekkel – tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint kiegyensúlyozott növekedést ért el Magyarország 2013 negyedik negyedévében, és az elemzők szerint ez a tendencia idén is folytatódhat.

 

A Fidesz országgyűlési képviselője a gazdaságfejlesztés évének is nevezte az ideit, emlékeztetve a Magyarország előtt megnyíló uniós fejlesztési forrásokra, amelyek 2020-ig összesen 10 500 milliárd forintot tesznek ki, és amelynek 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre akarják fordítani, tovább segítve ezzel a kis- és középvállalkozásokat, így a foglalkoztatás bővülését. Hangsúlyozta, hogy az ország kifejezetten jó ütemben halad a 2020-ig tartó fejlesztési időszak előkészítésével.

A Fidesz bízik abban, hogy Magyarország nem tér le a növekedés útjáról, az áprilisi választás után is ezen haladhat tovább, és „nem kell visszafordulnunk a Gyurcsány-korszak kudarcos gazdaságpolitikájához” – zárta szavait Puskás Imre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.