Kovács Ferenc választókerületi elnök elmondta: – Bevallom, a saját magam érdekében nem szólalnék meg a szocialisták szennylapjának tartalmáról, most azonban túlléptek egy határvonalat, és már nemcsak személyemet sértik, hanem nyíregyházi munkahelyeket, nyíregyházi családok megélhetését veszélyeztetik a hazugságaikkal.
A választókerületi elnök elmondta: a nyíregyháziak postaládájába bedobált kiadványukban közöltek egy grafikát, mely szerint országgyűlési képviselőként és polgármesterként nyolc óra pihenéssel és nyolc óra szórakozással töltöm napjaimat. A viccesnek szánt hazugságot azonban úgy illusztrálták, hogy hozzáraktak egy képet, amelyen öltönyös emberek társaságában, úgy tűnik, mintha éppen Orbán Viktor miniszterelnök úrról készített festményt tekintenénk meg.
Nem érdemelne szót mindez, hiszen a szórakoztatónak szánt illusztráció a készítők szellemi színvonalát minősíti – közölte a politikus, hozzátéve: a képet azonban meghamisították. Azon a valóságban Nyíregyháza egyik legnagyobb külföldi tulajdonú gyárának vezetői, illetve az egész világon jelen lévő gyáróriás irányításáért felelős vezérigazgatója látható társaságomban. (A Magyar Nemzet pénteki számában megírta, a Michelin Group vezérigazgatóját szerepeltették a képen a szocialisták kiadványában.)
A kép így már több ízléstelen tréfánál, ugyanis nagyon kellemetlen helyzetbe hozta városunkat – mondta el Kovács, aki emlékeztetett: a cég magyarországi vezetését Nyíregyháza nevében biztosította arról, hogy minden lehetséges eszközt fel fognak használni annak érdekében, hogy ezt a folyamatot megállítsák. Hozzátette: – A szocialisták most túlléptek egy olyan határvonalat, amelyre semmiféle mentségük nem lehet, hiszen mohóságuk és hatalomvágyuk azt eredményezte, hogy már nyíregyházi állásokat is nyíltan veszélybe sodornak, ha politikai érdekeik úgy kívánják.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!