Welsz Tamás vette föl az őszödi beszédet?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hangmérnök volt abban az MSZP által megbízott csapatban, amely rögzítette az elhangzottakat.

NT
2014. 03. 27. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kérte, hogy azért feltétlen menjenek el, mert ha Fürst György (Terézváros egykori alpolgármestere, aki pár éve a Közép-afrikai Köztársaság diplomata-útlevelével sikertelenül próbálta meg elkerülni, hogy gyanús ingatlanügyekben eljárás induljon ellene) megtudja, hogy ismét lefoglalást tartanak nála, akkor elviszi és megsemmisíti. (Körülbelül három héttel korábban volt már egy házkutatás Welsz érdi házában, a kiszivárgott hírek szerint akkor került elő Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettes valóban létező bissau-guineai útlevele.)

A Népszabadság megkereste a fentiekkel kapcsolatban Fürstöt, aki azt mondta, ő nem ismeri Welszt. Soha nem is üzletelt vele – válaszolta a következő kérdésre, majd leszögezte, nem közszereplő, ezért nem köteles eltűrni, hogy politikai vagy bármilyen más ártó szándékkal bárki belekeverje ebbe a nyilvánvalóan a baloldal lejáratását célzó ügybe. Mindenkit beperel, aki ezt meg meri tenni.

Ezzel szemben szerda kora délután a terézvárosi Andrássy hotelben találkozott és együtt ebédelt a kerület korábbi szocialista alpolgármestere, Fürst György és a baloldali összeborulás helyi jelöltje, Oláh Lajos – értesült az MNO. Portálunk információja szerint a Simon-ügy kulcsfigurájáról, Welsz Tamásról és haláláról beszéltek, illetve hogy mi Veres János szerepe az ügyben. Ismert: szerda reggel a Hír TV közölte: Fürst György, a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere lehet a Simon-ügy másik gyanúsítottja.

Welsz Tamás március 20-án este hunyt el. Halálának pontos körülményei még ma sem ismertek. A Népszabadságnak az őt szállító rendőrök jelentését ismerő, névtelenséget kérő források azt mondták, Welsz valóban tett olyan kijelentéseket, amelyek arra utaltak, hogy öngyilkosságot követett el, de nem ott, nem akkor és nem azt mondta, amit korábban egyes internetes portálok írtak.

Egyelőre azonban tényként csak annyi mondható, hogy külsérelmi nyomokat nem találtak a testén, és valószínűleg nem valamelyik ismert drog túladagolása okozta a halálát. A rendőrök jelentésének fényében azonban egyre kevésbé kizárható, hogy öngyilkosság történt. Welsz – állítólag ügyvédje tudtával és beleegyezésével – hívta fel a rendőrséget azzal, hogy számos bűncselekménnyel kapcsolatos dokumentumot és bizonyítékot szeretne átadni.

A Népszabadság információi szerint Welsz és a három nyomozó Érdről Budapest felé tartott, már éppen ráhajtottak az M1–M7-es autópálya közös szakaszára, amikor Welsz a mellette ülő nyomozónak vontatottan, kissé akadozó nyelvvel, félig bódultan azt mondta: „Maga jó nyomozó, de már nem tehet semmit, tudja, én orvos vagyok, már nem tehet semmit. Bocsánat!” A mellette ülő nyomozó rákiabált: Bevett valamit?! „Nem mondom meg” – mondta Welsz akadozó hangon.

Azt, hogy tényleg bevett-e valamit (elvileg megtehette, hiszen nem volt őrizetben, ezért nem is bilincselték meg, és nem is állt mellette folyamatosan rendőr, aki minden mozdulatát leshette volna), vagy az elmúlt hetek stressze végzett vele, csak a toxikológiai vizsgálatok után lehet megmondani. Néhány nap, legfeljebb még egy hét múlva.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.