Lázár: Fair a választási rendszer

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint legitim és fair a magyar választási rendszer.

KG
2014. 04. 01. 10:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta a tájékoztatón, hogy nyugodt, higgadt körülmények között készül az ország a választásokra, ez a feljelentések számából is látszik. Míg 2010-ben ebben az időszakban mintegy 250, választással kapcsolatos bejelentés volt, jelenleg 120-at kaptak – ismertette. Míg választási bűncselekmény gyanúja négy éve 106 eresben merült fel, idén 44-szer, ebből azonban hét eljárást már meg is szüntetett a rendőrség.

Azt is mondta: a választási véghajrá nemcsak magyar viszonylatban minősül higgadtnak, az EBESZ álláspontja szerint más országokhoz viszonyítva is nyugodt a légkör Magyarországon. Bár vannak kiemelkedő bűncselekmények – idesorolta a csókakőit, valamint a Bosnyák téri késes támadást –, a rendőrség ezekben az ügyekben szerinte gyorsan és hatékonyan intézkedett. Az utóbbi ügyről megjegyezte: annak elkövetője az eset előtt hat liter bort fogyasztott.

A belügyminiszter kérdésre válaszolva azt mondta: a rendőrség magától nem fogja figyelni azt, hogy sérül-e a szavazóhelyiségektől 150 méteren belüli kampányolás tilalma – ez szerintük a választási ellenőrző szervek feladata –, az ilyen eseteket bejelentésre vizsgálják majd.

 

RÖVIDHÍR - Választás 2014 - Lázár: legitim és fair a magyar választási rendszer

 

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint legitim és fair a magyar választási rendszer, amely alkalmas arra, hogy vasárnap a több mint nyolcmillió választópolgár „ítéletet hozzon, véleményt alkosson”. Lázár János kedden Budapesten azt is közölte, a demokrácia erejét mutatja, hogy több mint 1500 egyéni jelöltre lehet szavazni az országgyűlési választáson.

 

Az államtitkár a választási felkészülésről tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy bár pénteken 16 óráig még lehet módosítani a névjegyzéket, de jelenleg 8 millió 220 ezer választásra jogosult van, közülük nyolcmilliónak van állandó magyarországi lakcíme.

 

Elmondta, míg 2010-ben 810 egyéni jelölt indult, most 1554. Lázár János úgy értékelte, hogy egy sokkal átláthatóbb, ellenőrizhetőbb, törvényesebb és a jelölők számára demokratikusabb ajánlási rendszer született.

 

Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta a tájékoztatón, hogy nyugodt, higgadt körülmények között készül az ország a választásokra, ez a feljelentések számából is látszik. Míg 2010-ben ebben az időszakban mintegy 250 választással kapcsolatos bejelentés volt, jelenleg 120-at kaptak – ismertette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.