időjárás 20°C Emese, Sarolta 2022. július 5.
logo

Nem kap kártérítést Kaiser Ede

HBI
2014.04.01. 17:10

Ismét elutasította a bíróság a móri bankrablásért elítélt, majd felmentett Kaiser Ede kártérítési igényét.

A Szegedi Ítélőtábla másodfokú eljárásában kedden helybenhagyta a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét, és elutasította Kaiser Edének a rendőrséggel, az ügyészséggel és a bíróságokkal szemben a móri ügyben előterjesztett kártérítési igényét.

A nyolc halálos áldozattal járó 2002-es bankrablás elkövetésének vádjával először elítélt, majd jogerősen felmentett Kaiser Ede – aki más bűncselekmények miatt jelenleg is szabadságvesztését tölti – közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéseként 25 millió forintot követelt a Nemzeti Nyomozó Irodától, a Legfőbb Ügyészségtől, a Fővárosi Törvényszéktől és a Fővárosi Ítélőtáblától.

Kiss Gabriella tanácsvezető bíró indoklásában kifejtette: a felperes arra hivatkozással kérte, kötelezzék az alpereseket kártérítésre, hogy egyes személyiségi jogait az általuk végzett eljárásban megsértették, és ezzel neki kárt okoztak. A bíró felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló ügyekben mindig a felperesnek, azaz a károsultnak kell bizonyítania kára bekövetkeztét, az alperesek kirívóan jogellenes magatartását, és azt, hogy ezzel okozati összefüggésben keletkezett az igazolt kár.

Bár korábban a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy történtek nyomozati hibák, eljárási hiányosságok, ezek okozati összefüggését kellett volna bizonyítani a felperest ért kárral összefüggésben. Az ítélőtábla álláspontja szerint a most lezárult eljárásban nem volt megállapítható, hogy amennyiben nem történnek meg az esetleges mulasztások, akkor a felperest meg sem vádolják vagy felmentik a bűncselekmény elkövetése alól.

Korábban, az elsőfokú bíróság ítéletének indoklásakor elhangzott: a kártérítési igény akkor lett volna alapos, ha a büntetőeljárásban az alperesek olyan kirívóan súlyos jogszabály-értelmezési vagy -alkalmazási hibát követtek volna el, amelynek következményeként ítélték volna el Kaiser Edét a móri bankrablás miatt.

A nyolc halálos áldozattal járó bankrablás 2002. május 9-én történt az Erste Bank móri fiókjában. Az ügyben a Fővárosi Bíróság 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek. A Fővárosi Ítélőtábla döntésével 2005-ben Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése jogerőre emelkedett. Kaiser két és fél éve töltötte kiszabott büntetését, amikor ügyében 2008 áprilisában perújítást rendeltek el.

Az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és az előzetes letartóztatásban 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László. A bíróság 2009-ben mondta ki, hogy nem Kaiser Ede a móri gyilkos.

A 2010 szeptemberében a Szegedi Törvényszéken indult kártérítési perben a bíróság egyszer már elutasította Kaiser Ede keresetét, a döntést a Szegedi Ítélőtábla azonban hatályon kívül helyezte, ezért kellett megismételni az elsőfokú eljárást. A felperes a tavaly októberben meghozott elsőfokú ítélet ellen fellebbezett, így került az ügy másodfokon ismét a Szegedi Ítélőtáblára.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.