Gyurcsány levelet kapott

Az őszi önkormányzati választásokkal kapcsolatban levében kereste meg Horváth Csaba – mondta vasárnap Gyurcsány Ferenc.

MNO
2014. 05. 25. 16:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, főpolgármester-jelöltje levélben kezdeményezte, hogy a jövő héten kezdjenek el egymással tárgyalni az ősszel esedékes önkormányzati választásokkal kapcsolatban – mondta vasárnap Gyurcsány Ferenc újságíróknak, miután leadta voksát a vasárnapi EP-választáson. A Demokratikus Koalíció elnöke megjegyezte, hogy szerinte az Együtt–PM is kapott ilyen levelet. Gyurcsány Ferenc közölte, a következő napokban informális konzultáció kezdődhet az együttműködésről Budapesten és más településeken.

Annak van értelme, hogy a több mint 140, a tízezret meghaladó lakosú településen érdemi együttműködés legyen – mondta. Június végén már tájékoztatást adhatnak az együttműködésről – tette hozzá. A volt szocialista kormányfő feleségével érkezett szavazni a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolába.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.