MSZP-s főmufti rúghatta ki az Egyenlítő blog alapítóját

A blog elbocsátott főszerkesztője az MSZP országos választmányi ülése előtt tart majd sajtótájékoztatót.

TK
2014. 05. 28. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldali blog eddigi vezetője nem önszántából jelentette be kedden munkatársainak is, hogy kilép a blog szerkesztőségéből. Németh Gábor állítása szerint az MSZP egyik befolyásos politikusa tiltatta ki, és vonatta meg szerkesztői hozzáférését. Az MSZP-sek szerint viszont Németh zsarolta meg a párt politikusait információk kiadásával, ezért került sor a végleges szakításra – írja az Index.

Németh a portálnak elmondta, bízik az általa alapított médium sikeres továbbélésében, de a jövőben nem tud részt venni benne munkatársként. „Nem tudok, mert az MSZP legtetején valakik úgy gondolták, hogy egy-két szerzőtársamat megkörnyékezve letiltják a hozzáférésemet, és erőszakkal átveszik az irányítást a számukra értékes kommunikációs felület felett” – mondta a 40 ezres Facebook-táborral rendelkező MSZP-s blog eddigi vezetője.

Németh Gábor egyelőre nem akart elárulni részleteket a blogban indult belső harcokról. Azt mondta, hogy az ügy hátterét és a blog működését befolyásoló, „az abszurditás határait súroló MSZP-s kéréseket” szombaton fogja kiteregetni. Németh az MSZP országos választmányi ülése előtt tart majd sajtótájékoztatót az Egyenlítőről a Jókai utcai pártszékház előtt.

Az Index MSZP-s forrásai arról számoltak be, hogy Némethnek az utóbbi időszakban pénzügyi vitái voltak a párt politikusaival, egyre több pénzt követelt, az utóbbi napokban pedig egy irreálisan magas összeggel kifejezetten megzsarolta a szerkesztőséget finanszírozókat azzal, hogy belső információkat fog kiszivárogtatni, ha nem fizetnek. Ezt követően került sor a szakításra – olvasható a portálon.

Mint arról korábban beszámoltunk jogerősen két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 2009. szeptember 3-án Németh Gábort, az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak a volt budapesti alelnökét bankkártyával való nagy kárt okozó csalás ügyében – mindez egy iratismertetésen derült ki Szombathelyen. Információnkat a rendőrség megerősítette. Németh egyébként korábban külsős munkatárs volt a Népszavánál, valamint a szociközeli Egyenlítő blog alapítója.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.