A Demokratikus Koalíció (DK) hívei szintén a ligetben gyűltek össze. Gyurcsány Ferenc pártelnök megerősítette, Európai Egyesült Államokat, föderatív Európát szeretnének, ahol Magyarország nemzetállam lenne az európai államban. Gyurcsány szerint ők előre akarnak menni Európába, Orbán Viktor pedig legszívesebben „visszamenne Levédiába és Etelközbe”.
Az immár felbomlott balliberális szövetség másik tagja, az Együtt–PM a fővárosi Szabadság téren majálisozott. Itt Bajnai Gordon arról beszélt, manapság kiemelten kell ünnepelni, ha van munka, amiből meg lehet élni. Közölte, nem véletlenül választották helyszínül a „szabadság terét”, mert egyfelől ma sokak szabadsága veszélyben van, és a téren egy „bűnben fogant” emlékművet akarnak felállítani.
Összesen két és fél millió forintot hiteleztek párttagok és magánszemélyek a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártnak a kampányköltség fedezésére – számolt be a Magyar Nemzet. A PM-ben ugyanakkor továbbra is fenntartották, hogy a hitelt nem az országgyűlési választási kampányra fordítható állami támogatásból próbálták törleszteni.
A lap értesülései szerint a PM-ben jelenleg „verejtékes munkával” próbálják „lepapírozni” az állami kampánytámogatásból a hitelek törlesztésére fordított kiadásokat, mivel a napokban jogerőssé vált választási eredmények alapján nagyjából két hét múlva kell benyújtani az államkincstárhoz az elszámolásokat. A Magyar Nemzet úgy tudja, a párt még alakulásakor, napi működésének fedezésére vett fel különböző hiteleket.
Bajnai Gordon pártszövetségében feszültséget keltett az ügy, mivel az Együtt – a Korszakváltók Pártja is csak most, a közelgő elszámolás idején szerzett tudomást a PM húzásáról. Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke a lapnak cáfolta, hogy feszültség lenne a szövetségesek között.
Eközben más belső problémák is feszítik Bajnai Gordon pártszövetségét, amely az EP-választás után akár szét is eshet. Kónya Péter, az egyik alapító szervezet, a Szolidaritás vezetője az ATV-ben nemrég arról beszélt, hogy a nyáron újjá kell szervezni, alulról építkezve „demokratizálni” kell az Együttet.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!