Valami nincs a helyén – konstatálta tudósítói csapatunk a Városligeti Nagyréten délelőtt 10.34-kor. És ez nem csak az eddig megszokottól eltérő színpadelhelyezésre vonatkozott. A megjelent néhány ezer ember és a balliberális ellenzék politikusainak arcán megdöbbentő mértékű fásultság, unottság üldögélt, még Orbán Józsi (100 Folk Celsius) is hiába lelkesítette a rajongókat azzal, hogy „fel a kezeket”, meg hogy „képzeljék, mi már 7600 élő koncerten túl vagyunk”, nem hatott semmi.
A 11.40-kor kezdődő politikai blokkig volt időnk egy nagy kört tenni a szakszervezetek és a Munkáspárt környékén; mindenütt ugyanez a – hogy is fogalmazzunk – visszafogott lelkesedés volt a jellemző. Igaz, miért is tombolt volna Thürmer Gyula pár száz fős hallgatósága az olyan megjegyzéseken, mint hogy „az MSZP nem mond gyakran jókat”, miközben olyan, rém aktuális slágertöredékek szűrődtek át a nagyrétről, mint hogy a BMX „egy BMW-nél sokkal többet ér”.
Miközben a DK-s hangulat felmérésére igyekeztünk a Közlekedési Múzeumhoz közeli zugban, 800 forintos gyros-, 700-as lángos és 500-as palacsintaárakon rágtuk át magunkat, de 2 deci jégkását már 300 forintért lehetett kapni a dolgozó népnek – hiába, a magas élelmiszerár bizony Orbán Viktor bűne...
Nem mondanánk, hogy Bajnai Gordon hiánya okozta a harcikedv-vesztést – ismert: a volt kormányfő jó távol, a Szabadság téren hirdette meg saját maga megfociztatását „Politikussimogató” címszóval –, de akkor is, már nagyon vártuk, hogy történjen valami 11.40-kor, mert egész addig egyszerűen semmi, de semmi nem történt. Roy és Ádám is szinte szégyellve énekelte: „Ott állok mindig a listák élén, a csapból is én folyok.”
A DK-s kedvetlenség is odáig fokozódott – erről is legyen képünk –, hogy még oda sem értünk, már gyakorlatilag mindenki az ellenkező irányba kóborolt az MSZP-s politikai blokkra. És kezdődött a várva várt négy szózat.
Horváth Csaba (elvileg) szocialista főpolgármester-jelölt penderült elsőként a színpadra, de talán a legfontosabb kérdés mellett ment el – és erről más kollégák is beszámoltak, akik elérték aztán Horváthot: valóban ő lesz-e a baloldali összeborulás jelöltje a főpolgármesteri tisztségért? Helyette arról beszélt, hogy Budapest a remény szigete, mert itt többségben vannak a demokraták, ez jól látszott április 6-án. Erre valahogy nem tört ki nagy üdvrivalgás, lehet, éppen azért, mert a 18 budapesti egyéni körzetből 10-et valahogy a Fidesz–KDNP szerzett meg, és erre azért még emlékezhettek páran. Ünnepelte még a 10 éves EU-tagságot, a pult alól váltott valuta leváltott világát, és az uniós segítséggel megvalósult – zárójelben: Tarlós István időszaka alatt lerendezett – metróberuházást, Zeneakadémia-rekonstrukciót, Margit hidat is, összefoglalóan elárulva, a mostani városvezetés megakasztotta a korábbi fejlődést.
Még nagy hátrányára lehet a pártnak, hogy beszédében folyamatosan keverte a május 25-ei EP-választást az őszi önkormányzatival, de ez tényleg legyen az ő problémája.
Hanem aztán érkezett Szanyi Tibor, aki tiszta vizet öntött a pohárba: „Nem vagyunk egyedül, Gyula!”. Így kezdte a szocik EP-listavezetője, utalva a néhai miniszterelnök, Horn Gyula legendássá tett mondatára („Egyedül vagyunk, Tibor...”). Szerinte egyenesen Hornnak köszönhető Magyarország EU-tagsága, ezért a szocialistáknak május 25-én minden egyes szavazatért meg kell küzdeniük, hogy „szociáldemokrata többség” legyen az Európai Parlamentben. Nem kisebbet mondott, mint hogy az MSZP az egész Európai Uniónak kínál programot, sőt, „minden európai államnak”. Visszahozta az „egyenlő munkáért egyenlő bért” szlogent valahonnan régről, majd számon kérte a konzervatív és félnáci politikát folytató Orbán Viktoron, hogy május végi születésnapját „egy birodalmi sassal készül ünnepelni”. A csúcson kell abbahagyni, ezért végül azt jelentette be, hogy Horváth Csaba főpolgármesterré választása esetén a Szabadság téri – épülő – emlékművet Felcsútra fogják szállíttatni, és beleállítják azt az új stadion közepébe.
Gurmai Zitának innen kellett volna tovább fokoznia – Mesterházy Attila előtti utolsó beszélőként. De nem tette: a „szeretet virágát” emelte a magasba, majd Magyarország születésnapjának nevezte május 1-jét. Olyat is mondott még, hogy a szegénység nőarcú, meg hogy ők több uniós pénz harcoltak ki Magyarországnak, mint Orbán Viktor – ismert, a 2014 és 2020 közötti uniós pénzügyi ciklusban a korábbinál „nagyobb szeletet” kapunk „kisebb tortából”.
Mesterházy Attila végül feltűnően röviden és kedvetlenül beszélt, ami viszont ezek után nem volt nagy meglepetés. Megköszönte Horn Gyulának, Medgyessy Péternek, és a pártelnöki szék körül újra ólálkodó Kovács Lászlónak az uniós csatlakozásért tett erőfeszítéseit, és közölte, Orbán populista, nacionalista politikája zsákutcát jelent Magyarországnak, ráadásul ezt a Jobbik is támogatja.
Tényleg fájt, hogy csak ennyit lehetett feljegyezni a beszédből – vagy talán ennyit sem volt érdemes –, és Dopeman ezt követő fél órás blokkja sem tudott felrázni 15 embernél többet, hiába énekelte, hogy „elkaplak, Viktor”, illetve, hogy „azért, mert nyert a Fidesz, még nincs vége az életnek”. Igaz, ez utóbbi megjegyzése tökéletesen leírta a nagyrét hangulatát.
Mielőtt az utolsó reményünket jelentő DK-zugba vegyültünk volna, ellátogattunk Hiller Istvánhoz is, aki ahelyett, hogy az oktatás helyzetéről beszélt volna, patetikus ömlengésbe kezdett arról, hogy milyen magasztos feladat is az Országgyűlés alelnökének lenni – mint ismert, minden bizonnyal ő lesz az egyik. Szégyelljük vagy sem, pár ilyen mondat után ráuntunk a Budapest Fórumsátor beszélgetésére, és átbaktattunk Vágó István politikai kvízjátékára a gyurcsányi pagonyba.
A „kvízprofesszor” nem bánt kesztyűs kézzel a politikai cimborákkal, a „Ki mondta?” játékban egyenesen a közönség közé dobott egy Bajnait és Gyurcsányt szidó Szanyi-mondatot, ami után repült a cukorka a helyes megfejtőnek. A rendezvény gazdái folyamatosan kémlelték az eget, így előrébb hozták Gyurcsány Ferenc beszédét.
Gyurcsány amondó, nincs ok az ironizálásra akkor, amikor 20 éve nehezen talál egymásra munkás és munkaadó, és a vagyon nem kötelez nagyobb felelősségvállalásra. Az ötödik mondatnál belibegett jobbról a választáson a XII. kerületben elvert DK-alelnök, ex-SZDSZ-es Bauer Tamás, aki a gyurcsányi formáció nagyasszonyával szinte észrevétlenül haladt el egymás mellett az 1-2 ezer fős gyülekezetben. Bauer mindenesetre óriásit ásított, amikor Gyurcsány a baloldal egyéb pártjainak azt üzente, nem elég a szabadság és a demokrácia jelszavaival fellépni, ha emellett nem képviselik az igazságos bérek ügyét.
Úgy vélte, a kormányoldal április 6-án közjogi értelemben győzött, de mégis kisebbségi kormányzás van Magyarországon. Ezt továbbgörgetve még azt is mondta, a jobboldalnak semmi köze Szent István örökségéhez, mert Orbán Viktor inkább Koppány örököse. A közelgő EP-választások ügyét előkapva nyomatékosította, hogy a DK egy föderális EU híve lenne, közös európai kormánnyal és kormányfővel.
Ha rajta múlik majd, ezután kevesebb haszontalan székelykapu és emlékmű lesz Magyarországon, ahol nem védekezni kell, mint ahogy Orbán Viktor teszi, sokkal inkább előre menni – de ezt nem fejtette ki részletesebben.
Azt azért még aláhúzta a nagyarányú választási vereséggel kapcsolatban, hogy „a történelem nagy útelágazódásánál” ők állnak „a jobbik oldalon”, ugyanis „az igazság mércéje nem a többség”. Ettől persze ha „május 25-én elbukunk, az egy nehéz helyzet lesz”. A vágya mindenesetre az, hogy 90 évig éljen, 89 éves koráig pedig politizáljon.
A kilátogató lézengő csoportok lelkesedését látva e szavaknál azért sokkal többre vágyott mindenki.
