– Azt kell tennünk, ami a hitünk, a feladatunk és amit a legjobb tudásunk szerint meg tudunk tenni az oktatásért. Büszke vagyok magunkra és arra a munkára, amit elvégeztünk – mondta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke a gróf Klebelsberg Kunó születésének 150. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen és könyvbemutatón a Klebelsberg-kastélyban. Mint az elnök hangsúlyozta, Klebelsberg munkássága és értékrendje mindenki számára minta, de óriási felelősség és feladat is. Követni kell azokat az értékeket, amelyeket Klebelsberg Kunó vallott minisztersége alatt, így a gyerekekhez minden eljut, ami nekik jár, attól függetlenül, hogy hova születnek.
– A mai kormányzat és a KK ezt az elvet teljes egészében követi, melyre jó példa, hogy az elmúlt időszakban ezernél több iskolát építettek meg vagy építettek újjá, és szeretnének mindent megadni a gyerekeknek, ami szükséges a tehetségük kibontakoztatásához
– fogalmazott.

Klebelsberg szellemét viszi tovább a Nemzeti alaptanterv
Szerinte nem egy lehet egy könyvben kiadni az elmúlt évek eredményeit, amelyek többek között a módszertani megújulásban születtek, ahogyan Klebelsberg Kunó alapelve is a gyakorlatiasabb oktatás bevezetése volt. Ezt a szellemiséget viszi tovább a mai Nemzeti alaptanterv, amely a gyakorlatias és élményalapú oktatáson alapszik, továbbá a Klebelsbergnek fontos testnevelésre is nagy hangsúlyt fektetnek, ami abban nyilvánul meg, hogy a tárgy mindennapos és kötelező lett. A KK elnöke megköszönte, hogy mindenki az egykori miniszter születésére létrejött rendezvénysorozat mögé állt, amelyből rengeteget lehetett tanulni, a Klebelsberg emlékére rendezett versenyek a gyerekeknek is élményt jelentettek.
A ma bemutatott könyv hiánypótló kiadvány, a tankerületek minden iskolába el fogjuk juttatni, mert ez egy alapmű, aminek mindenhol helye van
– jelezte Hajnal Gabriella.
Klebelsberg Kunó elvei ma is élnek
Sipos Imre, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára úgy vélte: a klebelsbergi örökség olyan hatalmas, hogy sok rendezvényre van szükség a megismeréséhez. Klebelsberg Kunó hazánk történelmi jelentőségű vallás- és közoktatásügyi miniszter volt, akinek a személye és a munkássága ma is példaként szolgálhat a köznevelés- és oktatásirányításnak. A KK új kiadványából az derült ki, hogy felelősségteljes, elképesztő munkabírású, elhivatott ember volt, és kiválóan válogatta össze azokat a munkatársait, akikben emberileg és szakmailag is megbízott.





















