Konzervatív, de egyben modern – ma százötven éve született Klebelsberg Kunó

Amikor 2007 őszén, Klebelsberg Kunó halálának hetvenötödik évfordulóján a szegedi Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány szervezésében emlékkonferenciát rendeztünk – amelynek anyagából a szerkesztésemben jelent meg A legnagyobb álmú magyar kultuszminiszter: Klebelsberg Kunó kora és munkássága című tanulmánykötet –, a tudományos előadások sokszínűsége világosan mutatta, számos dimenziójában még mindig föltáratlan a klebelsbergi életmű. Pedig a két világháború közötti Magyarország egyik legfontosabb politikai gondolkodója volt.

A kultuszminiszter személyes hitvallásában a kereszténység és a tudomány nem ellentétes, hanem egymást kiegészítő erők voltak. A szegedi Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnok avatásakor, 1930-ban elhangzott beszéde a magyar kultúrpolitika egyik legemelkedettebb dokumentuma. A tér – mint mondta –

egy téglába épített, kőbe vésett, ércbe öntött hatalmas Nem, nem, soha!

– vagyis a trianoni igazságtalanság szimbolikus kifejezése és a nemzeti megmaradás ígérete volt.

Klebelsberg nemcsak miniszterként, hanem gondolkodóként is maradandót alkotott. Írásaiban a tudást az emberi tőke legfontosabb formájaként értelmezte: megelőzte korát azzal a felismeréssel, hogy a műveltségbe fektetett beruházás a legbiztosabb nemzetstratégiai döntés. A neonacionalizmus és kultúrfölény kettős elve a magyar modernizáció sajátos útját jelölte ki. Életművét különösen megrendítővé teszi az, hogy mindezt a gazdasági világválság idején, szűkös forrásokból valósította meg. Külföldi hitelekből, állami megtakarításokból, s nem ritkán személyes kapcsolatai révén teremtette elő a szükséges forrásokat. Minden fillért a közjó szolgálatába állított: a költségvetés átcsoportosításával az oktatásra és tudományra költött arány meghaladta a korszak legtöbb európai országának szintjét. A kultúrába fektetett pénzt nem kiadásnak, hanem nemzeti befektetésnek tekintette – olyan tőkének, amely hosszú távon kamatozik.

Halála után, 1932-ben, Magyarország nem csupán az egykori minisztert, hanem a korszak egyik fontos szellemi iránytűjét veszítette el. Kortársai és tanítványai egyaránt érezték, hogy kivételes személyiség távozott. Temetésén Szeged és az ország elitje egyaránt megjelent. A városban mély gyász ült a levegőben, hiszen számos utca és tér, valamint minden új egyetemi és egyházi épület az ő akaratát, hitét és vízióját hordozta. Az utókor értékelése sokáig ellentmondásos volt.

A második világháború és a kommunista hatalomátvétel idején Klebelsberg neve nem volt kívánatos. A megbélyegzett Horthy-rendszer minisztereként eredményeit elhallgatták, s intézményei közül sokat átneveztek vagy megszüntettek. Csak a rendszerváltozás után kezdődhetett meg örökségének méltó újraértékelése.

Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy munkássága messze túlnőtt a politikai korlátokon. Személyisége különös ellentmondásokat is rejtett: arisztokratikus tartás és népnevelő alázat, kemény szervezői racionalizmus és mélyen hívő lelkiismeret, konzervatív világszemlélet és modern nemzetstratégiai gondolkodás ötvöződött benne. Talán éppen ezen kettősség tette alkalmassá arra, hogy hidat verjen a múlt és a jövő, a hagyomány és a haladás között.

Klebelsberg Kunó öröksége ma is élő valóság. Iskolák, alapítványok, ösztöndíjprogramok viselik nevét. Szellemisége visszaköszön a nemzeti oktatáspolitika hosszú távú célkitűzéseiben. Az általa képviselt kultúrnemzet eszméje ma is iránytű lehet egy globalizálódó világban, amely arra figyelmeztet: a nemzeti identitás nem politikai jelszavakban, hanem a tudásban és a közösségi erkölcs erejében gyökerezik. Életműve a magyar történelem azon ritka nagy teljesítményei közé tartozik, amelyben a szellem ereje fölülkerekedett a pusztító erőkön.

Borítókép: Nemcsak kultuszminiszterként, gondolkodóként is maradandót alkotott (Forrás: Wikipédia)