– Mi az oka, hogy gyógyszerész-tudományi karon három és félszeres, az orvosin több mint négyszeres, a fogorvosi karukon pedig ötszörös a túljelentkezés az idei felvételin, és sokkal többen választották a Semmelweis Egyetemet, mint tavaly?
– Úgy vélem, jó hatással van intézményünk presztízsére, hogy a Semmelweis más orvosi képzőhelyekkel ellentétben nem került be a tudományegyetemi körbe. Míg Pécsett, Szegeden és Debrecenben már csak egy kar az orvosi, addig mi megmaradtunk önálló szakegyetemnek, megmaradtak a hagyományaink, maradt saját nevünk. Komoly vonzerő az is, hogy a fővárosban vagyunk, de sok modernizációs fejlesztéssel is igyekszünk a diákok segítségére lenni. Kialakítottunk például egy úgynevezett Skill Centrumot, ahol modellezni lehet a beavatkozásokat. Itt fulladnak, szívrohamot vagy sokkot kapnak a Semmelweis Egyetem legmodernebb technológiával felszerelt, élethű, beszélő szimulációs bábui.
– Hogy működnek ezek a speciális bábuk?
– Magyarországon elsőként vezettük be az általános orvosképzés mindennapi gyakorlatába a szimulációs órákat. A közel 300 millió forintból felszerelt labor felnőtt és gyermek úgynevezett magas hűségű gyakorlóbábui igazi tüneteket produkálnak, így az orvostanhallgatóknak módjukban áll a valódihoz nagyon hasonló helyzetben például újraéleszteni, csontba fúrni, katéterezni vagy akár intubálni. A bábuk életjeleit a laborhoz kapcsolódó vezérlőhelységből irányítják az oktatók. A gyakorlatot videóra veszik, majd utólag kielemzik. Igen büszke vagyok emellett az egyetem tehetséggondozó programjára, de kétségtelen, hogy versenyképességünket a széles körű idegen nyelvi képzési kínálatunk erősíti leginkább.
– Mely nyelveken folyik oktatás?
– Angol és német nyelven is indítunk szakokat minden karon. Magyarországon nálunk a legrégebbi és a legszélesebb körű az idegen nyelvi kínálat, amelynek köszönhetően hallgatóink harmada, negyede ma már külföldi. Öszszesen hetven ország diákjai tanulnak nálunk, ami hatalmas szakmai és interkulturális pezsgést eredményez. Igazi nemzetközi egyetem vagyunk, és ez a nemzetköziség sok szempontból emeli az oktatás színvonalát, hisz az oktatók is képzettebbekké válnak azáltal, hogy a hazai mellett idegen nyelvű tankönyvekből is merítik tudásukat. A külföldi hallgatók a fővárosnak és az egyetemnek is jelentős bevételt hoznak, hiszen Budapesten laknak, utaznak, vagyis itt élnek és fogyasztanak. Bevételeink fontos kiegészítője a külföldi hallgatók által befizetett tandíj, amely a ráfordítással arányos, és amelyből az idegen nyelven oktató tanárokat külön óradíj, az idegen nyelvű képzésben közreműködő segítőket pedig külön juttatás illeti meg.
– Mennyit kell fizetni a külföldieknek egy félévért?
– Szakonként eltérnek az árak, de átlagosan öt-hatezer euróba, illetve dollárba kerül egy szemeszter, ami hazai pénztárcával mérve nagyon komoly összeg, a nyugat-európaiak számára viszont megfizethető. Egyetemünk árai nemzetközi viszonylatban közepesnek számítanak, a képzés színvonala viszont rendkívül magas. Némi versenyhelyzetet jelent, hogy egyre több kelet-európai ország, például Románia is kínál már orvosképzést angol, német nyelven, és ők olcsóbbak. Igaz, a minőséget tekintve jócskán elmaradnak tőlünk. A magyar orvosképzés híre nagyon jó, a nálunk végzettek a világ bármely pontján megállják a helyüket. Erre természetesen nagyon büszkék vagyunk, de az már kevésbé örvendetes, hogy ezt a világszínvonalú szakmai tudást a magyar orvosok közül is egyre többen kamatoztatják máshol.
– Mekkora mértékű most az orvoselvándorlás?
– Azt tudjuk, hogy ha változó mértékben is, de az elmúlt években inkább nőtt a távozók száma, és érződik, hogy a komoly alulfinanszírozottság miatt egyre több orvos keresi a boldogulását külföldön. Nem baj, sőt kívánatos, hogy orvosaink, fogorvosaink, gyógyszerészeink néhány éves külföldi tapasztalat birtokában vágjanak neki hivatásuknak. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a tapasztalatgyűjtés ne jelentse az ország legjobb szakembereinek elvesztését. Sajnos arról nincs adat, hogy a távozók közül hosszabb- rövidebb idő után végül mennyien jönnek vissza. Márpedig ennek birtokában lehetne pontos képünk az elvándorlás mértékéről.
– Szakmai eszközökkel lehetne küzdeni a diplomások itt tartásáért?
– Az elvándorlás jelenségével mi nem nagyon tudunk mit kezdeni, hiszen a végzés utáni megélhetési lehetőségek külföldön egyértelműen jobbak, mint itthon. Nyugat-Európában nyolcszor, tízszer többet keres egy orvos, mint itthon, és ez még akkor is óriási különbség, ha egyébként a létfenntartás, a megélhetés drágább ott. Már hallgatói szinten is egyre kedveltebb célállomás egyébként Bécs, ahol ugyan többe kerül a megélhetés, de még így is nagyon megéri, és közel is van. Nagyobb anyagi megbecsülés nélkül nem tudjuk itthon tartani a szakembereket, de biztosan jó ideig várnunk kell még, hogy a bérek tekintetében komolyabb előrelépés legyen itthon.
– Hogyan hat az elvándorlás a háziorvosi rendszerre? Jelentkezik a szakemberhiány az ellátásban?
– Jelenleg a háziorvosi rendszer teljes átstrukturálódásának lehetünk tanúi. Egyre inkább eltűnőben van az a jelenség, hogy minden apró gonddal, bajjal a háziorvoshoz fordulunk. Ennek oka, hogy kevesebb az orvos, aki ellátja ezt a feladatot, és hosszú órákat kell várakozni a rendelőben, hogy bejusson a beteg. Egyre ritkábban fordul elő, hogy a lázas betegekhez naponta kijár a doktor, és otthon vizsgálja meg őket. A klasszikus, személyes orvos-beteg kapcsolat fokozatosan fellazul. Ez nem jó, de értelemszerűen adódik a szakma elöregedéséből. Problematikus, hogy sok az idős orvos, hiszen egy 75 éves idős ember már nem tudja sorban felkeresni az embereket az otthonukban, ugyanakkor így is nagy szükség van rájuk. A fiatalok elvándorlása pedig csak fokozza a problémát, hiszen nincs, aki átvegye a nyugdíjaskorú doktoroktól a munkát, nincs utánpótlás.
– A háziorvosi szakma nem vonzó a fiataloknak?
– A háziorvos felelőssége óriási, és bizony komoly bajba keveredhet, ha nem írta fel a megfelelő gyógyszert, vagy a betegnek valami baja lett. A retorzió persze helyénvaló, de egy háziorvosnak minden szakmai kérdésben egy személyben kell döntenie egy adott pillanatban és helyzetben, és az esetleges rossz döntés súlya is egyedül rá nehezedik. A hatalmas felelősség miatt ezt a feladatot valóban nem mindenki vállalja szívesen. Ezzel szemben, ha a beteget beviszik a kórházba, ott az orvosok közösen hozhatnak döntést, többen összedolgoznak, vagy éppen megkérdezik a főorvost, ha bizonytalanok. Ilyen helyzetben könnyebb dönteni, és kisebb a felelősség.
A teljes interjú a Magyar Nemzet keddi számában olvasható.
