Százéves minimum után demográfiai fordulat

Komoly összefüggés van a női foglalkoztatási és a demográfiai adatok között – véli Szalai Piroska.

TK
2014. 05. 07. 13:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2012-ben nőtt először jelentősen a női foglalkoztatási ráta, akkor került 52 százalék fölé a 15–64 éves korúak körében, és ebben az évben nőtt először jelentősen, 0,1 százalékkal a termékenységi arány is, ami a másik legnagyobb növekedés volt Európában – ismertette az adatokat a volt miniszteri biztos.

A legmagasabb a termékenységi arány – 2 körüli – Írországban és Franciaországban, ahol konszenzus van abban, hogy kormányváltás esetén sem változtatnak a családpolitikán – mondta Szalai, aki a magyarországi adatokat ismertetve közölte: idehaza a Bokros-csomag intézkedéseinek hatására, 1997-ben került először 1,4 alá a mutató, majd „a Bajnai-féle gyedvisszavonás idején” százéves minimumára, 1,25-re csökkent az arány. 2012–13-ban már növekedtünk – hívta fel a figyelmet a miniszteri biztos.

Ki kell építeni a munkaadók érdekeltségi rendszerét ahhoz, hogy az eltérő igényű kisgyermekes anyukákat is a foglalkoztatotti körben tartsák – magyarázta. Szalai a kormány intézkedései közül kiemelte a munkahelyvédelmi akciótervet, illetve a családi adókedvezmény rendszerét.

Közel ötszörösére is nőhet az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege – tudta meg a Magyar Nemzet a demográfiai program kidolgozásáért felelős Révész Máriusztól. Közben a Nemzetgazdasági Minisztérium megerősítette, hogy kiterjesztik az otthonteremtési támogatást.

A fideszes politikus elmondta, a vezetésével kidolgozott demográfiai program része a lakhatási gondok orvoslására kínált megoldás, a szocpol és a használt lakásokra járó félszocpol bevezetése, illetve kiterjesztése is.

Megtörtént a demográfiai fordulat első lépése azzal, hogy a magyarországi termékenységi arány 1,34-re emelkedett 2012-ben, és ezen a szinten maradt tavaly is – írta Szalai Piroska a Napi Gazdaság keddi számában megjelent cikkében.

Szalai korábban a Lánchíd Rádiónak azt mondta: a 2014-ben kezdődő ciklus feladata az, hogy elősegítsék az alternatív foglalkoztatási formák bővítését, főleg a fiatal anyukák esetében. A Nemzetgazdasági Minisztérium a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztosa hozzátette: a munkát nem lehet befejezettnek tekinteni, további intézkedések szükségesek a foglalkoztatás bővüléséhez.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.