Navracsics megnevezte államtitkárait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A miniszter azt is közölte, hogy Szijjártó Pétert a helyettesévé nevezi ki.

TK
2014. 06. 10. 8:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mikola István megemlítette, hogy korábban egészségügyi miniszter volt, majd a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnél (OECD) dolgozott. Fontosnak tartja a Magyarországról alkotott kép javítását, az ország elismertségének növelését.

Június 6-án kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Ugyanezen a napon megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a harmadik Orbán-kormány minisztereinek feladat- és hatáskörét szabályozza.

A magyarok bizalmának és támogatásának köszönhetően folytatódhat a 2010-ben megkezdett kormányzati munka, amelyet három legfontosabb alapértéke, a munka, a család és a szociális biztonság mentén végez majd a harmadik Orbán-kormány – mondta a Fidesz szóvivője Pécsett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.