Trianon: felmérik a magyar értékeket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lezsák Sándor Jánoshalmán arról beszélt, kollégiumi rendszerben mérik fel a még fellelhető magyar értékeket. Horvátországban kezdik.

NT
2014. 06. 05. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakmai igazgató szerint a hungarikumprogramokra azért van szükség, mert az 1945-től 1990-ig tartó időszak a helyi értékeket, emberi kvalitásokat nagyrészt tönkretette, s a rendszerváltáskor egy erkölcsében, tudatában szétzilált társadalom élt az országban. Újra kell építeni az értékrendünket, a helyi értékteremtés nem megy a helyi tudás nélkül – fogalmazott.

Bankó Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés aljegyzője beszámolt arról, hogy a megyében megalapították a megyei értéktárbizottságot hat taggal. A több mint száz megyebeli település közül már bő harminc jelezte, hogy felállította a helyi értéktárbizottságot, amelyektől eddig 115 javaslat érkezett. A közgyűlés elnöke példaként említette, hogy a megyei értéktárba felvették Kossuth Lajos levelét, amelyben kiskunfélegyházi díszpolgárságát köszönte meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.