Jelezte: 2012 óta az anyák többsége házasságon kívül vállalja első gyerekét. A főváros és Győr-Moson-Sopron megye kivételével az országban már mindenütt jellemzően házasságon kívül történik a gyerekvállalás, bizonyos területeken ez az arány kétharmad feletti.
A tanácskozáson felszólalt Korhecz Tamás, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke is. Az MNT az egyetlen olyan magyar külhoni közösség, amely népesedési stratégiát alkotott. Mint mondta, Vajdaságban húsz év alatt 350 ezerről 250 ezerre csökkent a magyarság száma, a közösség folyamatosan elöregszik, az iskoláskorúak száma megfeleződött, ami súlyosabb veszteség, mint amit a számok mutatnak, ezért tartották fontosnak a népesedési stratégia megalkotását.
Fő céljuk a gyermekvállalási hajlandóság növelése, ezt akarják tudatosítani a közösségben például az anyaság és a család mint értékrend támogatásával. Emellett anyagilag, különböző kedvezményekkel elismerik az anyák nemzetmegtartó erejét. Javasolták a magyar többségű önkormányzatoknak, hogy vezessenek be nagycsaládos kártyát, adjanak kedvezményeket, amivel erősíthetik az anyák megbecsülését.
Korhecz Tamás fontosnak nevezte a családbarát munkahelyek elterjesztését, a rugalmas munkaidőt és a részmunkaidős foglalkoztatást. A Magyar Nemzeti Tanács saját intézményrendszerében már tett is lépéseket ennek érdekében – mondta. Jelezte: az intézkedések reményt adnak arra, hogy a mostani alacsony születésszám nőjön.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!