„Felelősséggel és hűséggel tartozunk a Kárpát-medence iránt, és az a dolgunk, hogy ezt a gyermekeinknek is átadjuk – hangoztatta az elnök. – Nem az magyar, akinek a nagyapja magyar volt, hanem, akinek az unokája is az lesz.”
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke nemrég bejelentette: augusztus 1-jei hatállyal lemond kormányzati tisztségeiről, miután a román kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló luxemburgi perbe. Az RMDSZ nem lép ki a Victor Ponta vezette kabinetből, bár korábban ezt is kilátásba helyezte. A párt és a kisebbségek európai ernyőszervezete által kidolgozott Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés a kisebbségek védelmében szorgalmaz uniós szintű jogalkotást, de az Európai Bizottság elhárította illetékességét. Az elutasítás ellen a kezdeményezők pert indítottak az Európai Unió Bíróságán, amelybe Románia és Szlovákia az EB, Magyarország pedig a kisebbségek oldalán lépett be.
A Székely Nemzeti Tanács – amelynek Szász Jenő is tisztségviselője – partnereivel együtt szintén a polgári kezdeményezés eszközével próbálta elérni, hogy az unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. A kezdeményezők nem kezdhették el az egymillió aláírás összegyűjtését, mert az EB úgy ítélte meg: a kezdeményezés nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe. Ezt a bizottsági határozatot megtámadta a kezdeményező bizottság két tagja az Európai Unió luxemburgi bíróságán. A perbe az alperes EB oldalán lépett be Szlovákia, Görögország és Románia, a felperes kezdeményezők oldalán pedig Magyarország.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!