Az Erzsébet-program Európa egyik legsikeresebbje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A harmadik évébe lépett Erzsébet-program két alappillére a szociális üdültetés és a gyermektáboroztatás.

MD
2014. 07. 03. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti képviselők az új Európai Parlamentben is ki fognak állni az Erzsébet-program mellett – közölte a Fidesz sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel. A közleményben felidézték, hogy idén is több tízezer magyar gyermek nyaralását biztosítja a program, amelyet a társadalmi szolidaritás egyik legsikeresebb programja egész Európában. Hozzátették: ez bebizonyította, hogy lehet úgy is segíteni százezreken, hogy közben nem veszünk el másoktól, és azok számára is elérhetővé lehet tenni a nyaralás, üdülés lehetőségét, akiknek erre önerőből egyáltalán nem lenne erre lehetőségük. A Fidesz szerint a programnak mindenki a nyertese, egyedül a külföldi multik nem, amelyek az étkezési utalványok forgalmazásából származó korábbi extraprofitjukat elveszítették.

 

Emlékeztettek arra, hogy az EU kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az étkezési és szabadidő-utalványok szabályozása miatt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.