Csárdi zöldebb fővárost szeretne

Az LMP növelné Budapest belső kerületeinek zöld felületét és visszaszorítaná a korrupciót.

WL
2014. 09. 05. 16:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csonka Krisztián úgy fogalmazott, a belvárosi Szerb utca 9. szám alatti társasház és a mellette lévő üres telek jól példázza a jelenlegi fideszes városvezetés gazdálkodását. A társasházban ugyanis „több más, a Fideszhez köthető személy mellett” Szentgyörgyvölgyi Péter helyi polgármesterjelöltnek is van lakása, amelyet „méltatlanul szerzett” az önkormányzattól, az üres terület helyére pedig garázslejárót terveznek – fejtette ki. Az LMP polgármesterjelöltje elmondta, az LMP a területen közösségi tér kialakítását javasolja, hiszen a kerületben korábban a Bástya utcában, valamint az Egyetem téren, a Fővám téren és a Ferenciek terén is kisebb lett a zöld felület.

Csárdi Antal kiemelte, szeretnék elérni, hogy Budapesten legyen a legtöbb zöld felület Európa fővárosai között. Szerinte ehhez elsősorban a belvárosban kell új parkokat létrehozni, itt ugyanis a külső kereteknél két négyzetméterrel kevesebb, vagyis négy négyzetméternyi zöld felület jut egy lakosra.

Hangsúlyozta továbbá, hogy amennyiben főpolgármesterré választják, minden budapesti közbeszerzést és szerződést nyilvánossá tesz a teljes átláthatóság jegyében. Csárdi Antal szerint ez a lépés legalább tíz százalékkal csökkentheti minden közbeszerzés költségét.

Csárdi Antal kérdésre válaszolva elmondta, megválasztása után haladéktalanul megkezdenék a hármas metró felújítását, ha azonban a kormány ahhoz nem biztosítani támogatást, kénytelenek lennének leállítani a szerintük életveszélyessé vált metrót. Az ellenzéki politikus szerint ugyanis „véletlenszerű események sorozata” egy a közelmúltban Moszkvában történt súlyos tragédiához vezethet az orosz technológiával készült hármas metrón is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.