Ismét összeült a Sipos-bizottság

Ezen a héten ismét ülésezett a közmédia Sipos Pál ügyét vizsgáló etikai bizottsága – értesült lapunk.

Munkatársunktól
2014. 09. 06. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismert, a múlt hónapban etikai vizsgálat kezdődött az MTV Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának kezdeményezésére.

A két intézmény vezetője ugyanakkor jelezte, hogy Sipos Pál a közmédia integrációja előtti MTV alkalmazottja volt, és munkaviszonya az átszervezés előtt megszűnt. Ellene panasz, bejelentés molesztálási ügyben sem az MTV korábbi, sem a közmédia mostani vezetéséhez nem érkezett.

Sipos Pál azután került a figyelem középpontjába, hogy a 444.hu – először név nélkül – megírta: a 80-as években az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolájának magyartanára a helyzetével visszaélve szexuálisan zaklatta a diákjait. A férfi később a Magyar Televízió munkatársaként kulturális műsort szerkesztett. A történtekről mostanáig hallgattak az érintettek, a nyáron azonban néhányan megtörték a csendet. Sipos lényegében elismerte az elévülés miatt nem büntethető molesztálásokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.