Betiltott konferencia: a Mazsihisz támogatja a kormányt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatja a magyar kormányt abban, hogy minden törvényes eszközzel megakadályozza „a fajvédő konferencia” megtartását – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

MNO
2014. 10. 02. 10:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kongresszus ellen korábban tiltakozott az Együtt–PM, a Demokratikus Koalíció és az MSZP. A Jobbik alelnöke, Sneider Tamás keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: kétkedve fogadja, hogy fajvédő konferencia lenne Magyarországon. „Azt viszont nem tartom egy helyes dolognak, ha tudtommal bejegyzett, működő szervezeteket épp akár az Amerikai Egyesült Államokból vagy más országokból ki akar tiltani adott esetben a magyar kormány” – fűzte hozzá a politikus. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szintén kedden azt közölte: határozottan elítélik a fajvédő konferenciát, ugyanakkor kiemelték: „a konferencia belügyminiszteri betiltása, valamint a résztvevők beutazási és tartózkodási tilalmának elrendelése nem jogszerű és nem hatékony módja a fajvédőkkel szembeni fellépésnek, az sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a résztvevők szabad mozgáshoz való jogát, ellentétes mind a magyar törvényekkel, mind az uniós joggal”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.