Korszerűsítették a Honvédkórház fűtési rendszerét

Budapest megint bemutat valami újat – fogalmazott Tarlós István.

MNO
2014. 10. 07. 18:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Honvédkórház csatornahő-hasznosítási rendszerének szimbolikus kulcsát Tarlós István főpolgármester és Móró Lajos, a HM EI Zrt. vezérigazgatója adta át Hende Csaba honvédelmi miniszternek és Szabó Istvánnak.

Az intézmény parancsnoka elmondta, hogy mintegy egy éve indult energiaracionalizálási programjuk célja az volt, hogy mérhetően gazdaságosabbá tegyék a kórház működését. A Róbert Károly körúti telephely alatt húzódó csatornarendszert is hasznosítva fejlesztették a központi fűtési, illetve hűtési rendszert. Szabó István hangsúlyozta: a rendszer révén nemcsak gazdaságosabban működik a kórház, a környezetet sem terhelik majd.

„Budapest megint bemutat valami újat” – fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: ez a fejlesztés innovatív és takarékos, amire az országnak büszkének kell lennie. A főpolgármester kiemelte, hogy energiaforrások fogyóban vannak, Magyarország sem mentesül ennek nehézségei alól, és az egyik legproblematikusabb terület ebből a szempontból a fűtés.

Tarlós István elmondta, a Fővárosi Csatornázási Művek székházának fűtése működik még hasonló technológiával, most másodikként a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban valósult meg ez a fejlesztés. A főpolgármester szavai szerint a mintegy 700 millió forintos beruházás kevesebb mint tíz év alatt megtérül, mivel a korszerűsítés révén évente százmillió forintos megtakarítás érhető el.

Hende Csaba arról beszélt, hogy hosszú évek óta küzdenek azzal, hogy megoldják a Honvédkórház, „a magyar egészségügy egyik zászlóshajójának” problémáit. Megjegyezte: eddig is minden forintért lehajoltak, ez a mostani beruházás pedig összességében milliárdos megtakarítást jelent majd, amelyet a betegek gyógyítására, a kórház feladatainak ellátásra tudnak fordítani.

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a magyar elme találékonyságát, magyar mérnökök és kivitelezők munkájának eredményét adták most át. Mint kiemelte: mindig azon lesznek, hogy a szükséges anyagi háttér biztosításával hozzásegítsék a magyar vállalkozókat ahhoz, hogy ha van jó ötletük, meg is valósítsák.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.