Lázár: Ha nem lesz program, nem lesz pénz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormányzat az önkormányzati választások után nem azt fogja nézni, hogy melyik városvezetés „milyen színű”.

MD
2014. 10. 05. 21:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar kormány nem akarja a szerződésben foglalt célokat megváltoztatni, viszont folyamatosan bejelentéseket kapnak, hogy a pénzek felhasználásával szabálytalanságok történnek. Hangsúlyozta, hogy 2007–2013 között az összes uniós forrásra vetítve száz pályázatból ötven, vagyis minden második nyert. A Norvég Alap az egyetlen, ahol száz pályázatból 13 nyert, és mindig ugyanaz a 13 – jelentette ki.

Ha a Norvég Alapnál minden rendben van, akkor az Ökotárs Alapítvány miért nem tesz fel minden dokumentumot az internetre? – kérdezte a miniszter. Jelezte: ha a Kehi-vizsgálat eredménye megszületik, akkor meghívja Magyarországra norvég kollégáját, hogy megbeszéljék vele a további lépéseket. Amennyiben a vizsgálat tisztázza az Ökotársat, akkor „kénytelenek leszünk bocsánatot kérni”, ha nem, akkor a norvég kormánynak kellene belátni, az ő érdekük, hogy „talán mással kellene” szétosztani a pénzt Magyarországon, a magyar kormánnyal együttműködésben – mondta.

A norvégok keményen nyomulnak – jelentette ki arra válaszul, hogy Magyarországnak milyen diplomáciai árat kell fizetnie. Azt viszont elképzelhetetlennek tartotta, hogy Navracsics Tibor emiatt az ügy miatt nem kapta még meg az uniós oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi címet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.