Tarlós: A 3-as metró három év alatt lett negyvenéves?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A fővárosnak nyugalomra, pozitív hírekre, biztatásra van szüksége – mondta Budapest főpolgármestere a Hír TV-ben.

MNO
2014. 10. 11. 19:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Falus Ferenc visszaléptetett baloldali főpolgármester-jelöltről közölte: „én sajnáltam ezt az embert, nem is kicsit”. „Amit ezzel az emberrel a saját támogatói megtettek, az nem semmi” – mondta Tarlós, hozzátéve, megalázó módon léptették őt vissza. Korábbi kihívójáról, az MSZP-s Horváth Csabáról úgy fogalmazott, átértékelődött a szemében: ő legalább ismeri az önkormányzati rendszert és annak működését, Falus és Bokros esetében ebben annyira nem biztos.

Azt, hogy miért nem ment el az ATV-be a jelölti vitára, azzal indokolta: harmadik nekifutásra került sor a vitára, amelyről nem kapott meghívót kézhez a polgármester. „Egy kicsit sem baráti környezetben kerülne sor négy ellenérdekelt fél között, így négyen négyszer annyi időben támadtak volna, amennyire én negyedannyi időben reagálhattam volna” – mondta. Ez demagóg és félrevezető, hogy ez a választók megbecsülése lenne – foglalta össze.

Húsz éven keresztül ment a szövegelés, de nem történt semmi, nem építettek semmit Tarlós szerint, most a kákán keresnek csomót azok, akik azzal bírálják a jobboldali városvezetést, hogy kizárólag presztízsberuházást hajtanak végre. „Mi próbáljuk csinálni, de csak a gúnnyal találja szembe magát. Hát a 3-as metró három év alatt lett negyvenéves?” – tette fel a kérdést Tarlós István.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.