Titkos filmszalagok

Gyűjtsük a forradalom emlékeit! – jelent meg a felhívás többször is az 1956 őszén páratlan gyorsasággal életre kelt szabad magyar sajtóban.

Az utcát ellepték a fotósok – felborított villamosok, kirakatokba akasztott röplapok, a Corvin köz kilyukadt házai, az EMKE elé húzott Sztálin-bálvány feje ma is számtalan, a kádári véres megtorlást túlélt képsorozaton tűnik fel. Hámori Vilmos, az Uvaterv mérnöke például egy belvárosi kapualjból exponálva kapta le a régi Erzsébet híd csonkja felé cammogó orosz tankokat. Kis híján kilőtték őt is. Életét nem sokkal később fotózási szenvedélye mentette meg: október 25-én a Kossuth téri tüntetésre igyekezett, de elfogyott a filmje; míg a Bajcsy-Zsilinszky úti, még nyitva tartó szaküzletben új tekercset vásárolt, a téren eldördültek az ÁVH fegyverei. Mire odaért, már csak a mészárlás áldozatait, köztük barátját láthatta meg az épülő metró munkagödrei mellett, a Rákóczi-szobor közelében. Ötvenhatos képeit saját házi laborjában hívta elő; senki nem tudott róla egészen a rendszerváltozásig.

Nem volt ilyen szerencséje a zuglói Hunnia stúdió gyártásvezetőjének, Teuchert Józsefnek. Őt a gyár igazgatója október 26-án azzal bízta meg, irányítsa a forradalom eseményeiről készülő filmek felvételeit. Teuchert adta ki reggelente a nyersanyagot és a kamerát a rendezőknek, s gyűjtötte be tőlük a nap végén a leforgatott tekercseket. Nemegyszer mint végzett filmrendező maga állt a felvevőgép mögé, hogy segítse kollégáit, Badal Jánost, Banovich Tamást, Hegyi Barnabást, Makk Károlyt, Szőts Istvánt vagy a pályakezdő Tóth Jánost.

Teuchert a november 4-i második szovjet bevonulást követően került kapcsolatba a forradalmat a legkülönbözőbb helyszíneken végigfotografáló Nagy Gyulával. Nagy, aki a MÁV Tervezőintézet műszaki fényképésze és fotólaborjának vezetője volt, nyakában két, felváltva használt géppel negyven tekercsre mintegy ezer képet készített: október 24-től december végéig bejárta egész Budapestet az Osztapenko-szobor maradványaitól a belvárosi légópincéig, a Farkasréti temetőtől a Hősök teréig. A filmeket esténként hívta elő a fürdőszobában, idővel másolatokat, nagyításokat is készített Teuchert Józsefnek. Nem kizárt: olyan archívumot akartak együtt létrehozni, amelynek anyagai bemutathatták volna a nagyvilágnak, mi is történt valójában 1956 őszének forradalmi Magyarországán.

Teuchertet decemberben névtelen feljelentés alapján kezdte el zaklatni a rendőrség, 1957-ben letartóztatták, eljárás indult ellene. Angyal István perében ötévi börtönre ítélték, mert az „ellenforradalom idejében egy olyan csoportot vezetett, amely csoport az ellenforradalomnak ferde beállításban történő fotografálását tűzte ki célul, és ezen filmanyagoknak külföldre juttatásával hivatva lett volna a népköztársaság elleni gyűlöletet kelteni, az ellenforradalmat pedig dicsőséggel övezni”.

Hasonló sors várt volna Nagy Gyulára is, akihez a Teuchert-ügy mellékszálait kutatva 1957 júniusában szálltak ki a nyomozók. A házkutatás eredményeként rengeteg fotót lefoglaltak ugyan, de a forradalmi időkben készült felvételeket csodával határos módon nem találták meg. A lefogott fotólabor-vezetőt bizonyítékok hiányában kénytelenek voltak néhány nap elteltével szabadlábra helyezni. A megmaradt negatívokat a Kádár-rendszer bukásáig rejtegette a család. 1989 végén, amikor a kommunizmus összeomlása már véglegesnek tűnt, ajánlotta fel Nagy Gyula az értékes kollekciót a Kiscelli Múzeumnak. Pár hét múlva, 67 esztendős korában annak biztos tudatában halt meg, hogy a felvételeket jó helyen tudja. A különleges gyűjtemény 2013 óta mindenki számára hozzáférhető, digitalizálták, majd feltöltötték a Fortepanra.

Az egykori társ, Teuchert József életét tönkretette a börtön. Nyomorogva halt meg Budapest környékén 1981-ben. Az általa istápolt filmszalagok nagyrészt megmaradtak, néhány tekercs valóban kijutott külföldre. Hámori Vilmos fotói pedig már több mint egy évtizede a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják.