Álnéven írt alá V. László

A könyvelők szerint borítékokban érkezett az eltitkolt bevétel.

Swendt Pál
2014. 11. 27. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két egykori alkalmazottat, a hajógyári-szigeti és belvárosi mulatóiról elhíresült V. László volt bizalmi munkatársait hallgatta meg vádlottként tegnap a Fővárosi Törvényszék a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőperben. Az elsőként nyilatkozó D. Róbertné arról számolt be, miként ellenőrizte a felügyelete alá tartozó szórakozóhelyek, éttermek kiadásait, amelyeket a bevételeket és egyéb elszámolási adatokat is tartalmazó, „napi rajz” néven említett, kézzel írt kimutatáson vezettek. Szavai szerint az elé kerülő számlák, szállítólevelek mellett különböző fecniken, cédulákon szereplő számok alapján ellenőrizte az egyes érdekeltségek kiadásait. Mint fogalmazott: bármilyen papírt elfogadott az üzletvezetőktől, és csak a kiadások „tényszerűségét” vizsgálta.

Az ötödrendű vádlott, Ö. Istvánné, akinek feladata volt a V. László által kijelölt bizalmasok, a pénzszámolók ellenőrzése is, ügyészi kérdésre részletezte, hogy miként működött az a kettős könyveléshez hasonló rendszer, amelyben a szigeti és belvárosi mulatók, éttermek, diszkók bevételei a számolóktól általa átvett borítékokból a vállalkozóhoz, illetve a később már önállóan működő könyveléshez kerültek. Állítása szerint a „főnök” időről időre kért tőle pénzt a beérkezett vagy általa beszállított borítékokból, de jelentősebb összeget leginkább a szigeti diszkóknak extrabevételt jelentő nyitó- és záróbulik, szilveszteri és egyéb különrendezvények után adott át neki. Arra az ügyészi kérdésre, hogy mit tart jelentősebb összegnek, a vádlott úgy nyilatkozott: hat- és tízmillió forint közötti összeget. Mint elhangzott: V. László a „napi rajzokat” is tartalmazó kimutatásokat álnéven, Alma Ata aláírással hagyta jóvá, és így tekintette ellenőrzöttnek a bevételek és kiadások, valamint a cégei központjába, a Mérleg utcai iroda trezorjába kerülő összegek felsorolását.

A bevételek és kiadások ellenőrzéséért felelős két egykori beosztott az ügyészség szerint tagja volt a vállalkozó által működtetett kilencfős bűnszervezetnek, és tudomásuk volt róla, hogy közreműködésükkel segítették bűncselekmény elkövetését. A harmincnégy vádlottat számláló eljárásban az ügyészség azt állapította meg, hogy a terheltek a vádban szereplő közokirat-hamisítások mellett több mint egymilliárd forintos áfacsalás miatt vonhatók felelősségre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.