„Eljött végre a rendvédelmi dolgozók ideje”

Jövőre elkezdődik a rendvédelmi dolgozók béremelési programja – mondta Ágh Péter vasárnap.

MNO
2014. 11. 23. 21:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja sajtótájékoztatón közölte: a fegyveres és rendvédelmi dolgozók 2015-ben induló életpályamodelljére 44 milliárd forintot biztosít a kormány a jövő évi költségvetésben.

A béremelés fokozatos lesz: első lépésként a következő év júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik a fegyveres és rendvédelmi hivatásos állomány illetménye. Ezt követően évente 5 százalékkal nőnek majd a bérek, így az emelés mértéke 2019-re eléri az 50 százalékot – fejtette ki a fideszes politikus. Emlékeztetett, hogy a kabinet emellett kidolgozza a rendvédelmi dolgozók új lakástámogatási programját is.

„Eljött végre a rendvédelmi dolgozók ideje is, köszönjük az eddigi türelmüket és munkájukat. Ez a jelentős mértékű béremelés kifejezi azt a megbecsülést, amelyet méltán megérdemelnek” a hivatásos állomány tagjai – fogalmazott Ágh Péter.

Hangsúlyozta: a Fidesz-kormány az elmúlt években helyreállította a közbiztonságot, megerősítette a rendőrséget, így ma már az ország minden településén van állandó rendőri jelenlét, és Magyarországon van Európa legszigorúbb büntető törvénykönyve.

A kormánypárti képviselő megjegyezte azt is, hogy a jövő évi költségvetési törvényjavaslat alapján a rendőrség 2015-ben 16 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat, mint az idén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.