Jövőre emelkedhetnek a fizetések, „szükség van rá”

Reális az esély a keresetek nominális és reálértékű emelkedésére jövőre – mondta az NGM államtitkára.

MD
2014. 11. 27. 17:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czomba Sándor közölte: szerdán megkezdődtek a jövő évi bértárgyalások a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek a részvételével, ahol a fő téma a minimálbér volt. Hozzátette: a szakszervezetek azt szeretnék, hogy a minimálbér minél előbb elérje a létminimum szintjét. A kettő között most elég jelentős különbség van – jegyezte meg.

Megállapodtak abban, mondta, hogy teljesítménynövekedés nélkül béreket emelni továbbra sem célszerű. Mindenki szeretné, hogy reálértékű keresetnövekedés legyen 2015-ben is, mert szükség van rá – hangsúlyozta az államtitkár.

Czomba Sándor felhívta a figyelmet, hogy nagyjából 250 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon minimálbéren, mintegy 500-550 ezer embert pedig garantált bérminimumon. Ebből a szempontból fontosabb a garantált bérminimum – jegyezte meg.

Megállapodtak abban is, hogy a következő időszakban is tartsák azt a különbséget, ami most van a minimálbér és a garantált bérminimum között – jelezte.

A bérajánlásról szólva az államtitkár elmondta: a munkavállalói oldalról azt kérték, hogy a minimálbérrel együtt tárgyalják a bérajánlás ügyét is. A tárgyalások a jövő héten folytatódnak – tette hozzá.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) megszűnésével kapcsolatban az államtitkár elmondta: a hivatal valóban megszűnik, de a fontos feladatok élnek tovább, minden munkaerő-piaci szempontból fontos területet le tudnak fedni továbbra is. Hozzátette: korábban már jelezték, hogy az NMH eddigi formájában nem működik tovább. Kiválik belőle a szakképzéssel és felnőttképzéssel foglalkozó rész, és az, amelyik a munkaügyi és munkabiztonsági felügyelőség koordinálása – mondta.

A hivatalnak a munkaügyi szervezettel, a járási, megyei munkaügyi központok tevékenységének koordinálásával foglalkozó részéből a továbbra is szükséges feladatokat végző egységek beolvadnak a NGM-be, a közfoglalkoztatással kapcsolatos teljes tevékenység átkerült a Belügyminisztériumba – tette hozzá az államtitkár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.