Az Ab által megfogalmazott követelmény, hogy a hajléktalan személy nem rekeszthető ki a települések, egyes önkormányzatok illetékességi területének egészéből, sőt egyes összefüggő településrészekből sem, hiszen az ilyen szabályozás a hajléktalan embert, a hajléktalanságot sújtaná. Továbbá a szabályozásnak kellően pontosnak kell lennie, nem megengedhetők a helyi jogalkotásban az olyan megfogalmazások, amelyek bizonytalanná teszik annak a közterületnek a lehatárolását, relativizálják a tilalmazott közterület kiterjedését, amelyen a hajléktalan ember életvitelszerű tartózkodásával szabálysértést követ el.
A Kúria osztotta az ombudsman álláspontját a tekintetben, hogy a szabálysértési törvény felhatalmazó rendelkezéseit megszorítóan kell értelmezni, ez pedig azt jelenti, hogy „a közterületen való életvitelszerű tartózkodás csak ott lehet tilalmazott – teret engedve ezzel a szabálysértési eljárásnak és a szankció esetleges alkalmazásának –, ahol a védendő értékek kifejezetten, tényszerűen igazolhatóan érvényesülést kívánnak, ( ) ahol az életvitelszerű tartózkodás és az azzal szükségképpen, elkerülhetetlenül együtt járó körülmények kifejezetten összeegyeztethetetlenek a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelmének szempontjaival”.
A Kúria az önkormányzattal egyetértve elutasította az indítványnak azt a részét, amely kifogásolta, hogy a több mint 70 fővárosi kezelésű aluljáró közül 34-ben megtiltották a hajléktalanok életvitelszerű tartózkodását. A Kúria szerint ezek fizikai jellege indokolja zavartalan megközelíthetőségüket, illetve a biztonságos kijutást, továbbá nem egyeztethető össze rendszeres, tömeges használatuk és a közbiztonság garantálhatósága az életvitelszerű lakhatással.
