Lauderék állnak a nyilvánosság útjában

Nem járul hozzá a Ronald S. Lauder, Fred H. Langhammer és Joav Blum nevével fémjelzett befektetői csoport ahhoz, hogy nyilvánosságra kerülhessen a sukorói ítélet.

Horváth Csaba László
2014. 11. 13. 5:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bártfai Beatrix elmondta, a választott bíróság határozata nem nyilvános, ahhoz a felek hozzájárulása szükséges. A magyar állam írásban megadta hozzájárulását, ám – mint mondta – a külföldi befektetői csoport úgy döntött, megakadályozza, hogy az ítéletet a nyilvánosság is megismerhesse.

Lauderék álláspontja azért is különös, mert az amerikai bíróság határozatát követően az Origo portál arról írt, hogy a befektetők nem értékelik sem a maguk egyértelmű kudarcaként, sem a magyar állam egyértelmű győzelmeként az ítéletet. Továbbá a Népszabadság is arról cikkezett, hogy a befektetők 100 milliárd forintos kártérítési igényének elutasítása nem jelenti azt, hogy Magyarország akár erkölcsi, akár jogi értelemben győzött volna. A lap információi szerint ugyanis az üggyel kapcsolatban nemcsak a befektetők keresetét, de a magyar állam viszonkeresetét is elutasította a bíróság. Mint írták, az ügyben felmerült jogi költségeket is mindkét félnek, így a befektetőknek és a magyar államnak is magának kell állnia.

Ezeket a kérdéseket tisztázhatná, ha a nyilvánosság is megismerhetné az Egyesült Államok bírósága által hozott ítéletet, ám úgy tűnik, hogy az izraeli befektetői csoport megakadályozza az ügyben a tisztánlátást.

Ismert, október elején döntött a magyar állam javára a Világbank mellett működő választott bíróság a sukorói kaszinóberuházás ügyében. A határozat elutasította az izraeli befektetők keresetét és a 100 milliárd forintos kártérítési igényüket. Megállapította, hogy a magyar állam teljesen jogszerűen járt el az ügyben, nem szegett meg semmilyen beruházásvédelmi egyezményt, és nem tette lehetetlenné a befektetők magyarországi működését.

Emellett a bíróság szerint egy államnak nem kötelezettsége politikailag támogatni egy ilyen beruházást, viszont mindkét fél köteles betartani a megkötött polgárjogi szerződést, és köteles jóhiszeműen eljárni, amely elvárásnak a magyar állam maradéktalanul eleget tett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.